Áldott Karácsonyt!

 

karacsonyi udvozle

 

Karácsonyi üzenet!

 

Karácsonyi üzenet

 

Az egyik legnagyobb teológust Karl Barth-ot megkérték, hogy tartson előadást egy egyetemen. Az előadás nagyon kihúzódott, az elődó és a hallgatók is kifáradtak. Éppen ezért az egyetem előljárója egyetlen egy kérdést intézett az előadóhoz. Azt szeretnénk megkérdezni öntől, hogy az összes teológiai meglátásai közül melyiket tartja legfontosabbnak?

A kérdés tökéletes volt, az egyetemisták írószerrel a kezükben készültek a több perces válasz lejegyzeteléséhez. Karl Barth becsukta szemét pár percig gondolkodott, kissé elmosolyodott és a követközőket mondta: „a legnagyobb teológiai meglátásom: Jézus szeret engem, tudom, mert a Szentírás ezt mondja.”

El kell, ismerjem, hogy Jézus evangéliuma, legjobb szerelmi történet, amely valaha íródott!

A szívemből kívánom, hogy mindegyikünk így olvassa. De sokszor találkozom, emberekkel, akik úgy olvassák a szentírást, mint egy szerződést. A szeretettel átítatott sorokban csak paragrafusokat látnak, hogy a jó kereszténynek mit szabad tennie és mit nem.

Éppen ezért vagyok hálás Istennek, hogy minden évben ünnepeljük karácsony ünnepét, ugyanis évről évre eszünkbe juttatja Isten, hogy ő nem könyvelő típus, ő nem vezet listát törvényszegéseinkről, őt nem érdekli a társadalomban betöltött státusunk. Ha Istent ezek a dolgok érdekelték volna, akkor biztosíthatlak benneteket, hogy Jézus Krisztus nem született volna olyan szerény és szegény körülmények között, ahogy Lukács evangélista bemutatja.

Nem? Karácsony a klasszikus szerelmi történet kezdete, minden megfelelő hozzávalóval: elfogultság, üldözés, kockázat és párkapcsolat.

Hasonló a mi éltünk is, hiszen mindannyiunk életében megvannak a pontok, hogy életünk egy szerelmi történetté váljon. Mikor kisgyerek voltam emlékszem, megkérdeztem magamtól, hogy mi lett volna, ha más szülőkhöz születek, vagy más földrészen? De ekkor sohasem ismertem volna meg azt a szülői szeretetet, amelyet szüleimtől kaptam.

Mi lett volna, ha más barátaim lennének, mint most vannak? Talán nem kapnék ennyi szeretetet töllük.

Ha más egyetemet végzek, ha kétkezű szakmát választok, akkor mi lenne az én életemmel? A válaszom, az, hogy nagyon sok értékes embert nélkülöznék, nem tapasztaltam volna meg az őszinte szeretetet és nem lennék ennyire boldog.

Be kell, ismerjem, hogy Karácsony az utak kereszteződése. Karácsony az ahol Krisztus útja keresztezi az emberiség útját. Karácsony a mi legelső igazi találkozásunk Istennel, azzal az Istennel, aki őszintén vágyott ránk. Hiszem, ha nem lenne karácsony, Krisztus születése, akkor sohasem tapasztalhattuk volna meg Isten irántunk érzett szeretetét.

Mária és József, távol az otthonuktól egy birodalmi rendelet miatt, ahol a paraszt lányka életet hoz a világra, szerény körülmények között. Nem volt harsonaszó, sem királyi küldöttség, csak egyszerüen lefektették az újszülötet, gyönyörködtek az arcába, hallgatták kis szuszogását, ahogy egy anya teszi ezt újszülött gyermekével. Itt nem volt egyébb, mint őszinte tiszta szeretet.

Az igazi szeretet elfogadja a szeretettet olyannak amilyen. Isten úgy döntött, hogy szeret minket, pontosan azért amilyenek vagyunk, emberek, nem azért, mert nemesi vérvonal sarjai vagyunk, vagy, mert előnyös az, ha szeret bennünket, nem a társadalomban elfoglalt helyünk miatt. Máriának és Józsefnek sem volt semmijük csupán emberi mivoltuk.

 

christmas

 

Isten türelmesen várt, hogy az Jézus megszülethessen, aki megtestesítette azt az óriási szeretetet, amelyet Isten érez irántunk, nem egy ideig, nem csak akkor, amikor megfelelő, hanem minden lépésünkben, minden lélegzetvételünkkor, minden egyes nap. A szeretetnek ezt a születését ünnepeljük ma éjszaka!

Ki gondolta volna, hogy az isteni és az emberi találkozás egy kis poros judeai faluban fog megtörténni, amit Betlehemnek hívnak. Ki gondolta volna akkor, hogy ott és akkor, egy olyan gyermek születik, aki telve lesz Isten szeretetével és irgalmával és, ezrek és ezrek fogják őt követni, mert benne találkoztak Istennel.

Ez az az éjszka, amikor Isten egy szerelmes levelet küld számunkra. Ez az az éjszaka, amikor Betlehem kis városában Isten és az emberiség egybekel, mint menyasszony és vőlegény az esküvőjük napján.

Ahogy Jézus növekedet és tanított úgy nőtt, ami felismerésünk is Isten irántunk érzett szeretetéről. Jézusban felmismerjük azt, hogy Isten szeretete nem kíván tökéletességet, hogy a megbocsájtás nem elútasítás és diszkrimináció és hogy a feltétel nélküli valóban azt jelenti, és Isten szeretete teljes és állandó.

Ma este mindegyikünket Istennek ez a szeretete öleli át, amelytől sem halál, sem élet, sem hatalmasságok, sem jelen vagy eljövendő, sem erő, sem magasság, sem mélység, sem bármilyen más dolog nem képes elválasztani bennünket.

Sokszor beszélünk békéről, a közösségünkbe, a családunkba, a világba, de a békének nem odakint kell elkezdődnie, hanem külön külön mindannyiunk szívében. A béke ott kezdődik, amikor felismerem, hogy Isten szeret engem és elfogad, ennyi és nem több. A béke karácsony éjszaka kezdődik!

Tudom, hogy karácsony az érzelmek ünnepe is, ilyenkor feltörnek belőlünk az elfolytott érzések, főleg a fájó emlékek, mert elvesztettünk valakit, mert valami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Igazat adok mindanyiotoknak, de tudnotok kell, hogy karácsony nélkül az életet elviselhetetlenné válna.

Kijelentésemet egy történettel támasztom alá. Egyik alkalommal, a pásztorjátékot rendeztünk a fiatalokkal. A jászolban fekvő kisdedet egy polyába csavart égő villanykörte jelképezte, amely távolról úgy nézett ki, mint a kisded és a jászolból áradó fényesség. Minden renden zajoltt az előadáson egészen a pásztorok látogatásáig, amikor is az egyik pásztor odasugta a Józsefet játszó fiunak, hogy: „Józsi ezt a nagy cigit mikor oltod ki”. Ő súgni karta, de kicsit hangosra sikeredett, persze mindenki nevetésbe tört ki, legalább negyed óra kellett, hogy összeszedjük magunkat és befejezzük a pásztorjátékot.

Minden darabokra hullott, akkor, mindenki elmozdult, az egyetlen dolog, ami nem mozdult el a helyéről az a jászolban levő bepólyált villanykörte volt, a nevetés, a zürzavar alatt sem hagyta abba a ragyogást.

A jászolban fekvő kisded az én világom világossága, még akkor is, amikor az életemben sokminden elmozdul, vagy zűrzavar támad, mert abban a kisdedben az Isten és az ember találkoznak. A karácsony éjszakáján megszülető Jézus Krisztus a jele, Istennek kezdettől fogva irántunk érzet, végtelen szeretetének.

Karácsony az élő igérete annak, hogy soha nem vagyunk egyedül, magunkra hagyva. Nem számít, hogy hol tartunk az életünkben, nem számít, hogy milyenek a körülményeink, hogy szerencsések, vagy szerencsétlenek vagyunk Isten a tökéletes szerető eláraszt szeretetével az idők végezetéig.

Egy olyan szeretet, amely soha nem szűnik meg ragyogni.

T. Papp Márton, a lovagrend lelki vezetője

Homília (Advent 3 Vasárnapja B.év)

 

Homília (Advent 3 Vasárnapja B.év)

 

Amennyiben még mindig latinul mutatnánk be a szentmisét, akkor az első szó, amit a mai liturgiában hallanánk az a Gaudete latin szó lenne, ami azt jelenti, hogy örüljetek.

Ez az a szó beragyogja a mai olvasmányt, hiszen Izajás próféta mondja: „Az Úr, elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, Örvendezve örvendek az Úrban, ujjong lelkem az én Istenemben, mert az üdvösség ruháiba öltöztetett engem, az igazság palástját terítette rám”. A zsoltárok is az örvendezést fejezik ki, a szent lecke is így kezdődik: Mindig örüljetek!

Az öröm szónak a héber nyelvben nagyon sok jelentése van. Jelenti azt, hogy az öröm az Isten forrása. Ha szembeállítjuk Izrael vallását a többi nép vallásával, akkor elmondhatjuk, hogy az izraeli nép vallása egy az örömöt, hirdető, az örömöt ünneplő vallás volt. A jó izraelita élete legfőbb örömeként élte meg azt, ha köszönetet mondhatott Istennek.

Amint észrevehettük, a tiszta öröm forrása és célja maga Isten. Isten örömmel ajándékoz meg bennünket és mi ezt az örömöt tükrözzük neki vissza. Az Ó szövetség az öröm könyve, úgy az Új szövetség a jó hírek könyve. Ez által akarja Isten, hogy örömteli életünk legyen, folyamatosan imádkozzunk és hálát adjunk neki bárhol is vagyunk.

Egy történetet szeretnék megosztani:

Egy olyan emberről szól, akinek egy nap messzire kellett utaznia. Ez abban az időben történt, amikor a keresztények még ragaszkodtak a vasárnaphoz, mint ünnepnaphoz. Ez az ember olyannyira ragaszkodott a vasárnap szentségéhez, hogy nem is utazott vasárnap. Mivel üzleti dolgait szombat estére fejezte be, és nem volt vonat, amivel haza induljon, úgy döntött, hogy a vasárnapot a városban tölti és, majd hétfőn indul haza. Vasárnap elhagyta a hotel szobáját, hogy keressen egy templomot. Az utcák kihaltak voltak, de szerencsére meglátott egy rendőrt és oda ment hozzá és megkérdezte, hogy merre találja legközelebbi templomot. A rendőr válaszolt neki, majd tovább indul az üzletember. Alig tesz meg pár lépést, visszafordul és megkérdi a rendőrtől, miért egy katolikus templomot ajánlott nekem? A rendőr mosolygott és így felelt: Jómagam nem vagyok templomba járó ember, de azok az emberek, akik abból a templomból jönnek ki, a legboldogabbnak tűnő emberek az egész városban. Úgy gondoltam, hogy ön egy ilyen templomba menne szívesebben.

Az egyik ok, amit elfelejtünk a keresztény tanúságtevésünkben, az a kötelességünk, hogy örömöt sugározzunk. Talán ezért van az, hogy maga Jézus is egy gyermeket használ, hogy megtestesítse Isten országát, a gyermekkel születet örömöt állítja elénk.

Egy író azt írta egy szegény lakónegyed láttán: „a szegénység elképzelhetetlen volt, a higiénia teljes mértékben hiányzott, de a levegő tele volt a játszadozó gyermekek örömével.”

Elisabeth Kubler pszichológus így ír egy még ennél is rosszabb helyzetről : „ amikor a második világháború után, a gyerekek barakkjait látogattam, azt vártam, hogy a szörnyűség különböző fokaival és formáival fogok találkozni. Ezzel szemben a barakkok falai tele voltak pillangót ábrázoló rajzokkal, az öröm egyetemes jelképével.

Nekünk felnőtteknek, az teszi örömtelivé a karácsonyunkat, ha láthatjuk a tágra nyílt szemeket azokon a kis gyermek arcokon, amelyek örömöt sugároznak. A gyerekein ismerik az örömöt, és mi is ismertük, csak valahogy elvesztettük a felnőtté válás útján.

Még egy történetet szeretnék megosztani:

A történet egy nagymamáról szól, aki ötven év házasság után elveszíti a férjét. Nem tudja feldolgozni a halálesetet, szomorú és csak ül a székében maga elé bámulva. Egyetlen esemény, ami megszakítja a hétköznapok monotonitását, az amikor az unokája hetente olykor két hetente meglátogatja őt.

Egyik ilyen alkalommal, a nagymama a ház előtt várja unokáját, öntözi a virágait és közben dudorászik egy dalt. Még mielőtt az unokája valamit is szólhatna, a nagymama kérdéssel fogadja. Szeretnéd –e tudni, hogy mitől vagyok ilyen boldog? És folytatta: „a tegnap éjszaka kaptam egy választ. Végre megértettem, hogy Isten miért vette el a férjem, és hagyja, hogy nélküle éljek. A te nagyapád tudta, hogy az élet titka a szeretet, és minden nap így élt. Ő volt a mozgásban lévő feltétel nélküli szeretet. Én is ismertem ezt a szeretetet, de nem éltem meg teljesen. Ez az oka annak, hogy neki hamarabb kellett elmennie, nekem pedig még maradnom kell. Eddig azt hittem, hogy valamiért büntetve vagyok, de tegnap éjszaka megértettem, Isten ajándékba hagyott itt engem. Megengedte, hogy maradjak, azért, hogy életemet szeretetté tudjam változtatni. Tudod, nem tanulhatod mega leckét, halálod után. A szeretetnek itt kell élnie a földön. Ha már elmentél, akkor már túl késő. Ezért adták nekem az élet ajándékát, hogy megtanultam, megélni a szeretetet itt és most.”

Így élt a nagymama évekkel később is, mikor már a korházi ágyon feküdt. Azt mondta róla egy ápoló: „az ön nagymamája egy nagyon különleges hölgy... ő a fény.” Igen a nagymama életét az öröm és a szeretet járta át, így tudott fény lenni mások számára egészen élete végéig.

 

kep advent

 

 

A történetben szereplő ápoló, úgy beszél a nagymamáról, mint fényről, világosságról. János evangéliumában, amikor Jézus megtudja, hogy Keresztelő János halott ezt mondja tanítványainak: „Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa.”

A nagymama elméletét figyelembe véve, rájövünk arra, hogy mi még nem vagyunk készen, még van, amin dolgoznunk.

Az évnek ebben a szakában, be kell engednünk az örömöt a mi szívünkbe. Ha szíved fáj az Adventben, valamilyen okból: - házassági problémák, valaki szeretett elvesztése, aki már Istennél van, gyermekeinkért való aggódás,- akkor ne engedd, hogy az aggodalom legyőzzön.

Élvezd az életet, légy hálás minden percéért, hiszen nem tudjuk sem az órát sem a napot. Találd meg az utat, hogy leküzd szívedbe a szomorúságot. Tegyél azokért, akikről talán már senki sem gondoskodik. Tegyél valami pozitív dolgot, valami szívmelengetőt, valami olyat, ami a másik ember számára örömöt okoz.

Az öröm olyan, mint a bumeráng, minél többet adsz, annál többet kapsz vissza. Nemrég olvastam, hogy arra lenne szükségünk, hogy véletlenszerűen gyakoroljuk a kedvességet és a szeretet tetteit.

Hamarosan ünnepeljük a karácsonyt, a világ örömét, azt hogy a szeretet megtestesült. Legalább ilyenkor, emelkedjünk felül bűneinken, szomorúságainkon, hiszen Jézus annyira szeretet bennünket, hogy egy lett közülünk

Homília (Advent 4 Vasárnapja B.év)

Homília (Advent 4 Vasárnapja B.év)

 

A karácsony az év egyik legszebb időszaka. Sok csodálatos dolog történik ilyenkor: családok gyűlnek össze, a sütés öröme, a gazdag asztal, a karácsony hangulatát árasztó dalok hallgatása, az emberek ünneplőbe öltöznek, egy csodás időszak, az ígéretek teljesítésének az időszaka.

De ennél sokkal több van a karácsonyba. Van egy komoly oldala is az ünnepnek, egy olyan oldala, amely az egész ünneplésnek értelmet ad, egy olyan oldal, amelyet évezredek óta megígértek nekünk, Dávidon keresztül a prófétákon át.

Istennek azon ígérete, amely szerint a gonoszat legyőzik, az ígéret a tartós békéről, reményről, örömről és szeretetről.

Egy ígéretnek az időszaka, amely szerint egy király fog születni, egy örökké élő király, aki népét igazsággal és irgalommal vezeti. Akinek uralkodása soha nem ér véget, aki gondoskodni fog a szegényről, és megóvja az árvát és özvegyet.

Gondoljunk csak bele, hogy mindezen ígéretek sokaságának a megvalósulása egy napon egy kislány döntésétől függött, aki egy egyszerű ács jegyese volt.

 

advent1

 

Képzeljük csak el, ezt a képet, és képzeljük el úgy is, hogy mi vagyunk az ő helyébe. Képzeljük el, hogy ezt a kislányt, Máriát, meglátogatja egy angyal. Talán épp egy nyári délután volt, vagy épp vízhordás közben találkoztak. És ez az angyal elmondja neki, hogy Isten őt nagyon szereti, talán azt is elmondja, hogy ő Isten kedveltje, és amikor megijed az angyal megnyugtatja, hogy ne féljen, hanem figyeljen és próbálja megérteni azt, hogy Isten valami különlegeset akar véghezvinni általa. Egy gyermeknek az édesanyja lesz, a megígért gyermeké, aki maga a Messiás.

Mária első reakciója, talán olyan volt, amilyen a mi reakciónk is lenne hasonló esetben: hogyan lehetséges ez, hiszen férfit nem ismerek?

Talán mi ezt a kérdést így fogalmaznánk meg: hogyan tud Isten rajtunk keresztül munkálkodni?

Hiszen mi semmik vagyunk, néha alkalmatlanok, Isten lélek, de mi test vagyunk, mi nem vagyunk fontos emberek, Isten nem tudna minket használni. Istennek nem tudnánk a segítségére lenni, talán csak apró dolgokban, mint szeretni szomszédjainkat, vagy segíteni a szegényt, vagy magányos embert, ha nehéz időszakon megy keresztül. Valóban ezt tesszük a valóságban is?

Hogyan tudnék én is életet adni a Messiásnak az életemben? Hogyan lehetne ez lehetséges?

A kérdésünkre a válasz, amit az angyal válaszol Máriának: „a Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni.”

Mária akkor igennel válaszolt arra, amit Isten kívánt tőle, rábízta magát az Úrra és dicsőítette az Urat. Izrael reménysége, a világ reménysége Mária döntésén állt, és ő meghallgatta Istent és Jézus megszületett.

Ma a mi világunk, életünk reménysége a mi döntésünktől függ, mi tudunk–e olyanok lenni, mint Mária? A tetteink, gondolataink nyomán megszületik–e az Isten? Meg tudjuk–e hallani az Istent és követni az Ő útját?

Keresztelő János felhívása Izrael népéhez ez volt, hogy készítsétek el az Úr útját!

Advent és karácsony a jó tettek, a jóság időszaka. A jóságé, amely tartós lehet és szét tud terjedni az egész világban, ha komolyan vesszük a felkészülésünket, ha mi is úgy tudunk remélni és ráhagyatkozni Istenre, ahogy Mária tette. Ne feledjük Istennel semmi sem lehetetlen!

Mikor elfogadjuk Isten üzenetét az angyalokon, a prófétákon, és Jézus krisztuson keresztül, örömöt tapasztalunk, Isten kiárad bennünk és felhasznál bennünket. Megadja azt az örömöt, békét és szeretetet, amelyre szükségünk van a magunk számára és ahhoz, hogy világosság tudjunk lenni ott ahol élünk. Ilyenkor nem csak a lelkünk fogja dicsérni Istent, hanem minden ember, aki velünk találkozik, és látni fogja azt, hogy Isten ígérete testet ölt, valósággá válik az életemben.

Papp Márton, lelki vezető

Homília (Advent 2 Vasárnapja B.év)

Homília (Advent 2 Vasárnapja B.év)

 

Nehéz lehet számunkra, megérteni keresztelő Jánost, ahogy kétezer évvel ezelőtt sem volt könnyű az őt hallgatóknak. Csak néhányan értették igazából, hogy mit szeretne mondani azzal, hogy az ő feladata előkészíteni az Úr útját. Azok azomban, akik megértették az ő küldetését megtértek és megkeresztelkedtek. De talán még ezek közt az emberek közt is akadt olyan, aki összezavarodott, amikor János azt mondja, hogy én vizzel kereszteltelek, de aki utánnam jön, az a Szentlélekkel keresztel meg benneteket.

Feltevődik bennünk a kérdés, ki volt Keresztelő János? – Miért tette, amit tett? – milyen jelentősége van ennek a ma?

Keresztelő János az Advent igazi hangja, a hang, amely felhívja a figyelmünket az érkező Krisztusra, aki belép Isten és ember kapcsolatába.

János és az ő üzenete, Jézus érkezésének a kezdetét jelezték akkor, és ma is úgyanúgy a kezdetet jelentik mindazok számára, akik Jézussl együtt akarnak élni, akik meg szeretnék találni a kiutat a világ káoszából az igéret földjére.

Ahogy egy kínai mondás mondja az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. János rámutat arra, hogy melyek kell, legyenek ezek az első lépések, akkor, amikor készíteni akarjuk az Úr útját a mi szivünkbe.

Ezt egy történettel szeretném megvílágitani: Egyszer keleten egy egyetemi tanár elment a mesterhez.

Mester – mondta – tanítsd meg nekem, hogy mit kell, tudjak, ahhoz, hogy boldog életem legyen? Tanulmányoztam a szent könyveket, meglátogattam a világ legnagyobb tanítóit, de nem találtam meg a választ. Kérlek, tanítsd meg a módját.

Ebben a pillanatban a mester teával kinálta meg a tanárt. Megtöltötte a tanár poharát, mikor tele lett, nem állt meg, hanem töltötte tovább egészen addig, hogy a tea már a kifolyt a padlóra is.

Ezt látva tanár, nem tudta magát visszafogni, és rászolt a mesterre: Ne töltsd, tovább nem látod, hogy tele van, nem fér több bele.

Ekkor megszólalt a mester. – Olyan, vagy mint ez a pohár tea, tele vagy a saját véleményeddel, spekulációiddal. Hogyan tudjam megmutatni a boldogság útját, ha nem üresíted ki először magdat?!

Hogyan tudjuk Krisztust befogadni a szívünkbe, hogyan tudjunk vele együtt belépni az igéret földjére, ha nincs hely a szívünkbe a számára, ha nem készülünk fel a fogadására.

János azért jött, hogy elkészítse az Úr útját, egy utat nem a Júdeai sivatagban, hanem útat azok számára, akik hajlandók Őt meghallani és megtérni.

János felszólította akkor, az embereket a bűnbánatra, az Úr útjának készítésére. Ugyanezzel a vehemenciával szólít fel bennünket ma is. Felszólít arra, hogy cselekedjünk, hogy méltókká váljunk az Üdvözítőre, hogy követni tudjuk őt.

Mit jelent a bűnbánat? Egyszerüen csak azt, hogy elfordulok, irányt váltok, egy új utat követek és a régit magam mögött hagyom. Ahogy a tanár ki kellett üresítse magát ahhoz, hogy megtalálja a tudást a boldogsághoz, úgy mindegyikünk irányt kell, váltson, ahhoz, hogy a világból az igéret földjére tudjon jutni.

A káosz a gaz, amitől ki kell üresítenünk magunkat, a szívünkben van. Mindezeket mi idéztük elő a mi cselekedeteinkkel és mulasztásainkal.

Az adventi készülődés idején, ráébredünk, hogy mennyire értéktelen, ami életünk és mennyire felkészületlenek vagyunk az Úr Jézus eljövetelére. Ilyenkor sokkal könnyebbem megláthatjuk azt, hogy mi hiányzik, egyre jobban felerősödhet az Isten utánnni vágyunk, egy olyan valaki után, aki leveszi vállainkról a terheket.

Szükségünk van időre, magunkra szánt időre, főleg azoknak akik, azt gondolják, hogy az ajándékok sokaságával családi békét lehet vásárolni.

Szükségünk van értékesen eltőltött időre, az öröm megtapasztalására, főleg azoknak, akik a boldogságukat a karrierjük nővekedésétől várják.

Még azoknak is szükségük van az adventi időre, akik értékelik Jézus örömhírét, ugyanis az örömhír ujra – és ujra olvasása mellet rádöbbenhetünk arra, hogy van mit még jvítanunk magunkon, hogy szükségünk van bűnbánatra.

Így vagy úgy, mindanyian egy olyan pörgésben találjuk magunkat az év ennek a szakaszában, amely lelkileg szárit, ki bennünket. A különböző kis ünnepségek, amelyeket ilyenkor szervezünk, akár a munkahelyen, akár máshol érzelmileg és pszihésen szárítanak ki minket. Eláraszt a zaj, nem csak a megszokott hangok, hanem a bevásárlóközpontok zaja, egyre rohanó Isten helyett ajándékokat kutató emberek zaja.

A sok-sok külsőség rákényszerít bennünket arra, hogy boldognak érezzük magunkat akkor is, ha fáradtak vagyunk a rohanásban, akkor is, ha beburkolózunk a saját kis nyomrúságunkba.

Arra kényszerítenek, hogy pénzt költsünk, akár adósságok árán is az ajándékokra, olyan dolgokra, amelyre nincs szükségünk igazából, csakhogy családjaink boldogok legyenek. Nagyon sok munkáltató azt kéri a munkásaitól, hogy jobban és többet dolgozzanak, mert akkor majd az ünnepeken szabadok lesznek és így a családjuknak meg tudják teremteni a boldogságot.

Egyfajta káosz vesz körül bennünket kivül – belül. Éppen ezért szükségünk van Istenre, hogy ki tudjunk szbadulni ebből a káoszból, és megérkezzünk egy olyan helyre, ahol remény, öröm, béke és szeretet van, egy helyre ahol ott az Isten.

 

eskuetetel 7 20140524 1611750883

 

 

Sokszor abba a tévedésbe esünk, hogy adventben annyi mindentől meg kel szabadulnom, annyi mindent meg kell még tennem, és elfelejtjük a „néha a kevesebb több” elvet. Milyen is lenne, ha lelassulnánk, nem rohnnánk annyit, ellazulnánk, és arra figyelnénk, ami fontos. A karácsonyt megelőző időszak túl értékes ahhoz, hogy állandó rohangálással töltsük. Az advent időszaka a Nem-et mondás időszaka. Nemet mondok a rengeteg programszervezésre, arra hogy mindenhova el kell érnem, ahova elmegyek ott teljes lényemmel legyek ott, amit szervezek, azt csináljam odaadással.

Nemet mondani azoknak a programoknak, amelyek elválasztnak családomtól, az otthon meghitt hangulatától.

Mert mikor nem-et mondok, akkor tulajdonképpen igent mondok más dolgokra.

Igent mondok a lelki feltöltődésre, hajnali misére járok, jobban ráfigyelek Isten üzenetére. Jobban figyelek a családtagjaimra, a gyermekeimre, feleségemre.

Meghívok egy olyan rokont vacsorára, aki egyedül van, vagy meglátogatok egy olyat. Többet olvasom a szentírást és imádkozom.

Kedves barátaim, a bűnbánat, amire a legtöbbünknek szüksége van, az nem egy nehéz dolog, csupán csak annyi, hogy megváltoztatom az életkedvem, olyan dolgokat kezdek fontosnak tartani, amivel másoknak szerzek örömöt, olyan cselekedeteim lesznek, amelyekkel a lelkemnek szerzek felüdülést.

Az adventi bűnbánat, előkészület, nem arról szól, hogy mellünket verve elmondjuk, hogy mennyire bűnösek voltunk, nem az ujra és ujra kimondott bocsánatkérő szavakból áll. A bűnbánat azt jelenti, hogy másképp élek, mint eddig, odafigyelek másokra, egy olyan utat választok, ahol Krisztus egyre mélyebben és mélyebben tud bennem élni.

Keresztelő János szavai ma is fontosak számunkra.

Ma is egy új életre hívnak Krisztusban, és emlékeztetnek arra, hogy ha jobb életet szeretnénk, akkor kicsit kell tennünk ezért, fel kell készítenünk magunkat erre az életre, bűnbánatot kell, tartanunk fel kell, ismerjük azt, hogy Isten nélkül az útjaink sehova se vezetnek és kérnünk kell Isten bocsánatát, hogy vele tudjunk haladni az úton.

A bűnbánat egy olyan kezdet, amelyen Isten áldása van és mindennap legalább egyszer kérnünk kell Isten bocsánatát. Hiszen ezzel a Fiú felé fordulunk és akkor az életünk melegebb lesz, az Ő fénye beragyogja életünk útját, azt fogjuk tapasztani, hogy ösvényeink egyenesek, a völgyek fel vannak töltve, a hegyek és a dombok el vannak egyengetve, a kényelmetlen dolgok egyensúlyba jönnek, a kereszthordozás könnyebbé válik, mert Isten velünk halad és életünket a karácsony fénye tölti be.

2011 Szent Gellért Erdélyi Lovagrend - Imáink. Custom Footer text
Powered by Joomla 1.7 Templates buy reliable web hosting