A mindennapi élet keresztútja

 

 

A mindennapi élet keresztútja

 

         A keresztút nemcsak Jézus passiója, nemcsak a Szentírás legnagyobb drámája, nem csupán egy szenvedéstörténet. Életünk során mi is (van, hogy nap, mint nap) átéljük a keresztút egyes állomásait, nekünk is fel kell vennünk keresztünket és fájdalmak, szenvedések közepette fel kell vinnünk azt saját Golgotánkra. Így a keresztút egy ma is élő és ható, mindannyiunkhoz szóló személyes üzenet. Üzenet nem csak a megváltásról, az Istenért és embertársainkért vállalt áldozatról, a szeretetről, hanem üzenet a reményről is, hogy a mi kereszthordozásunk sem haszontalan és fölösleges. Jézus keresztútjával értelmet adott a szenvedésnek és mindennapi gondjainkban, fájdalmainkban is erőt meríthetünk az Ő gyötrelmeiből, aki értünk és miattunk járta végig ezt az utat.

          Sokaknak azonban, akik önerőből próbálnak útjukon járni, a szenvedések csak érdesítik és nehezebbé teszik keresztjüket. Nekik keresztútjuk az elhagyatottságban a kereszten véget ér, míg azoknak akik Jézussal egyesítik szenvedésüket, azoknak a fájdalom csak csillogóvá csiszolja keresztjüket és akik Jézussal teszik meg ezt az utat a Golgotáig, azoknak a halál árnyékát elűzi a húsvéti fény és a kereszt deszkáin a feltámadás reménye csillog.

I. Jézust halálra ítélik

Jézus Pilátus előtt várja az ítéletet. Istenre hagyatkozva, csendben várja a döntést. Most ítélik el az igazságot, de Jézus tudja, hogy a fényt semmilyen sötétség nem olthatja ki végleg. Hányszor mondta tanítványainak, hogy ne féljetek és lám, most ő sem fél, nem őrjöng és nem szól vissza. Tudja, hogy sokszor a csend a legjobb válasz. Nekünk is meg kell tanulnunk hallgatni és meg kell tanulnunk nyugodtan válaszolni a legnagyobb vihar idején is.

Vajon én tudok uralkodni magamon, amikor igazságtalanul vádolnak? Megállom, hogy ne szóljak vissza, ha sértegetnek? Meg tudom-e tenni, hogy a magam védése helyett az igazságot és Istent hirdessem akkor is, amikor az lehetetlennek tűnik?

II. Jézus vállára veszi a keresztet

Jézus elfogadta keresztjét az Atya kezéből. Nem ellenkezik, csak a vállára veszi értünk és elindul vele, hogy mutassa számunkra az utat, hogy merre kövessük Őt. De ezt Ő már megmondta, hogy ez lesz mindannyiunk feladata: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.” (Lk 9,23)

Nem bújhatunk ki alóla. Fel kell vennünk keresztünket és egész életünkön át cipelnünk kell a Golgotáig. Sőt, nemcsak cipelni, hanem elfogadni és szeretni, mert a szeretetből vállalt igáról mondja Jézus: „az én terhem könnyű.” (Mt 11,30)

III. Jézus először roskad le a kereszt alatt

Bizony, még Ő is elesik néha, hiszen Jézus a világ terhének keresztjét cipelte, a mi bűneink sújtották a porba. Nekem csak az Isten által rám szabott keresztet kell vinnem, mégis elesem alatta. Mindegy, hogy bűneink terhe, az élet gondjainak súlya alatt roskadunk össze, Jézus mindig segít felállni, ahogyan ő is talpra tudott állni bűneink ácsolta keresztjével.

Hiszem-e, hogy keresztem súlya alatt Jézus segítségével a legmélyebbről is képes vagyok újra talpra állni?

IV. Jézus édesanyjával találkozik

Még a tanítványok is elfutottak, de Mária szeretetből és hitből Fia mellett maradt még a kereszt alatt is. Jézusnak is vigasztalás volt anyját látnia, nekünk is vigasztalás lehet Mária a nehéz órákban. Mária is mindig mellettünk van és közbenjár értünk, úgy ahogyan fiát sem hagyta magára sosem. Szenvedéseim közepette észreveszem-e Máriát? Tudok-e erőt meríteni belőle? Tudom-e hittel kérni őt: „Imádkozzál érettünk bűnösökért.”?

V. Cirenei Simon átveszi a keresztet

Jézus sem bírta egyedül és Cirenei Simon az, aki segít az Istennek vinni a keresztjét.

Én el tudom-e fogadni a segítséget? Van-e bennem elég alázat ahhoz, hogy elismerjem, segítségre szorulok? Le tudom-e küzdeni gőgömet, önelégültségemet, hogy mindent egyedül akarjak elvégezni?

Hiszem-e Jézus szavait, hogy „magamtól nem tehetek semmit.” (Jn 5,30)? Felismerem-e, hogy egyedül, a saját erőmből nem tudom vinni a keresztem? Felismerem-e megtörtségemben, hogy szükségem van Jézusra, mert csak ő tud igazán segíteni? Hagyom-e, hogy az Úr által rám szabott keresztet az Úr segítsen hordozni?

VI. Veronika letörli kendőjével Jézus verítékét

A tömegből egyedül Veronika lép oda Jézushoz, hogy letörölje megfáradt arcát és enyhítse szenvedéseit. Az én kereszthordozásom közepette sem vagyok egyedül: Jézus mindig ott van mellettem és ha szenvedéseimet egyesítem az ő fájdalmával, akkor maga Jézus lesz az, aki szeretettel odalép hozzám és letörli verítékemet az úton.

VII. Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt

Jézus ismét elesik a kereszt súlya alatt, hogy majd minket fölemeljen. Ő tudja, hogy érdemes újra felállni, hogy van értelme továbbmenni.

Mi is hányszor botlunk el bűneinkben, hányszor görnyedünk össze az élet terhe alatt és hányszor kérdezzük magunktól: van értelme továbbmenni? Van értelme újra felállni? Nem lehetne így maradni és megpihenni? De nem egyedül kell felállnunk. Ha Jézusra tekintünk, Ő szól hozzánk: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” (Lk 7,14) Hagyjuk hát magunkat felemelni!

husvet 2018

VIII. Jézus szól a síró asszonyokhoz

Jézusnak van még ereje a síró asszonyokhoz fordulni.

Hányan és hányan sírnak és szenvednek körülöttem is, de vajon szenvedéseimben észreveszem-e mások problémáját? Magamról megfeledkezve tudok-e másokat vigasztalni? Talán felebarátaimhoz odafordulva, vigasztalva, szeretve az én keresztem is könnyebb lesz kicsit.

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt

Jézus ismét elesik bűneink súlya alatt, de elviseli ezt a megaláztatást is. Elfogadja az Atya kezéből, mert tudja, ez is hozzátartozik ahhoz a keskeny úthoz, amely az életre visz (ld. Mt 7,14).

Egyre nehezebb talpra állni és egyre nehezebb hinni, hogy van még miért felállni, de ha Jézus felkelt újra, akkor nekünk is tovább kell menni, mert a feltámadás ragyogó fénye csak a Golgota keresztjéről látszik.

X. Jézust megfosztják ruháitól

Isten hagyta, hogy Jézust is megalázzák, hogy ruháitól megfosztva megszégyenítsék.

Mi jöhet még ezután? Végre felértünk, végre lehetne pihenni és akkor még azt is elveszítjük, amink megmaradt. Mindent elvesznek… Itt állunk a Golgotán kiszolgáltatva az élet viharainak, megfáradtan, kifosztottan, kisemmizve és megalázva. De még itt is hallatszik a távolból Jézus hangja: „…aki megalázza magát, azt felmagasztalják.” (Mt 23,12)

Igen, mindent elvettek ugyan, de egyet nem tudnak elvenni: a hit még itt is ragyog a lelkemben. Vigyék a ruhát, vigyenek mindent, de a hitem az enyém. A hit a mennyország kapuja, a hit az, ami átsegít a Golgotán.

XI. Jézust keresztre szegezik

Jézusnak értünk kellett megfeszíttetnie. Áldást osztó, csodákat tévő és gyógyító kezeit bűneink szögezték át és Ő szelíden csak ennyit mond: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23,34)

A gonosz még itt is próbálkozik és folyamatosan kísérti és gúnyolja őt („Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Mt 27,40). Jézus bármikor leszállhatna a keresztről, de értünk a végsőkig viselte a kereszt fájdalmát, hogy előkészítse utunkat az örök életre.

Így kell a kísértések és szenvedések közepette megfeszülnünk és kitartanunk nekünk is Jézus mellett. Persze bármikor feladhatjuk, bármikor mondhatunk nemet, de azzal Jézustól oldatunk el.

XII. Jézus meghal a keresztfán

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) – sóhajt Jézus a kereszten függve megtapasztalva a legszörnyűbb elhagyatottságot és magányt: az Istentől való elszakítottságot. Hányszor érezzük mi is, hogy elhagy az Isten.

Hányszor hisszük, hogy magunkra hagyott minket, hányszor érezzük a sötétséget, elhagyatottságot, hogy nem tudunk imádkozni és mintha távol lenne az Úr – nagyon távol. Pedig ilyenkor van a legközelebb és amikor nem érezzük Őt, akkor kell a legjobban szeretnünk és így megfeszülve, hittel kimondani: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23,46)

Jézus halálának e pillanatában a római százados megvallja hitét: Jézus még halálában is győz a keresztről, mert a keresztfa korhadt gerendái adják a legszebb gyümölcsöt.

vc3

XIII. Jézus testét leveszik a keresztről

Még az Isten is ki van szolgáltatva másoknak. Élettelenül függött a kereszten és erőtlenné tette magát érettünk, hogy életünk legyen.

Sokszor mi is élettelenül hagyjuk, hogy az élet viharai ide-oda sodorjanak bennünket és közben elfelejtjük, hogy „a szél ott fúj, ahol akar” (Jn 3,8). Elfelejtjük, hogy gyengeségünkben vagyunk a legerősebbek, hogy térdelve imára kulcsolt kézzel vagyunk a legnagyobbak, mert Jézus ezt az utat mutatta az örök élethez.

XIV. Jézust sírba teszik

„Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24). Jézus halálával egyből megindult az élet: a római katona hitvallása után mások is előkerülnek különböző társadalmi szintekről, akik megvallják hitüket és egyből cselekedetre váltva azokat elmennek Jézus testéért és eltemetik őt.

Jézus halálával sötétség borult ugyan a világra, de ebben a sötétségben már pislákol a fény és mi mégis azt hisszük, hogy az Isten halott. Hiszem-e, hogy a legnagyobb elhagyatottságban, sötétségben is rám ragyoghat Jézus fénye?

XV. Feltámadás

Jézus harmadnapra legyőzte a halált és felépítette a templomot, amint megígérte. Bebizonyította, hogy Ő az Isten egyszülött Fia és ezzel megmutatta, hogy a halállal nem ér véget az élet. A keresztútnak ez az igazi végállomása, a szenvedéseknek ez az igazi gyümölcse, a keresztnek ez a mondanivalója minden ember számára, mert „…aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 24,13)

„A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre” (misekánon) és mindenfelé Jézus szavait zengik: „én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20)

 

Resurrection3

 

 

(martinkertvaros-plebania.hu)

 

Szobor Gábor atya emlékére

 
Szoborszentelés Kovásznán
 
 
Újból híveire tekint néhai Kovács Gábor címzetes esperes, kovásznai plébános (1944, Farkaslaka–2016, Kovászna). A „kicsi magyar közössége” által oly nagyon szeretett és megbecsült Gábor atyának a katolikus templom kertjében állított mellszobra vigyázza tovább nyáját, nemzetét. A szobrot szombat délután Tamás József püspök, a magyar felekezetek vezetői, hívei közméltóságok jelenlétében leplezték le.
 
Kovács Gabor szobor
 
           A jelenlévőket Péter Arthur kovásznai plébános köszöntötte, majd a mellszobor leleplezése következett. Kovács Gábor kovásznai munkásságát Tamás József püspök, az egykori osztálytárs méltatta. Farkaslakán van egy megálló a Tamási-emlékműnél. De nem mindig ezért áll meg ott, azért is, mert a közeli temetőben van eltemetve Kovács Gábor. Szeretet és ragaszkodás vette körül földi életében, most szoborba öntve jelenik meg, hogy idézze mindazt, amit a közösségért tett, mert sok mindent meg lehet csodálni munkásságából. Nehéz időkben kőből, fából épített plébániát, ravatalozót, templomot javíttatott, de építette a lelkek templomát is. Maradjon közöttünk Gábor testvérünk, emlékét őrizze a mellszobor – hangoztatta a püspök.
A mellszobor megáldása, a miatyánk és üdvözlégy elimádkozása után Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese, a kovásznai belvárosi református egyházközség lelkésze szólt a jelenlévőkhöz. Nagyon sokszor voltak együtt az utóbbi 15 esztendőben, de sohasem gondolta volna, hogy „az én maroknyi népemmel együtt” rá fogunk emlékezni. Kovászna népe méltán lehet hálás, hogy a Fennvaló ilyen plébánossal áldotta meg. A szoborral állítottak emléket neki, de hitvallása, munkássága követésével is emlékezni kell rá – mondta az esperes.
Gyerő József polgármester beszédé­ben hangoztatta: kell hogy legyenek vezéregyéniségeink, akik munkásságuk által a közösség példaképeivé válhatnak. Ma a teljes kovásznai magyar közösség ilyen példaképe néhai Kovács Gábor plébános – szögezte le a városvezető.
Gyerő a kovásznai unitáriusok nevében is tiszteletét fejezte ki az elhunyt iránt – utalva arra, hogy az ökumenizmust valló plébános sokat segítette közösségét.
Az ünnepség zárómozzanataként a katolikus egyházközség kórusa Kercsó Ferenc kántor vezényletével A lévita énekel című művet adta elő. Énekük alatt a jelenlévők virágokkal, koszorúkkal tisztelegtek Gábor atya előtt. A leleplezést szentmise, majd Mária-áhítat követte.
Gábor atya szobrának állítását a katolikus közösség kezdeményezte, a munkában részt vállalt a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend Márton Áron Tartománya is. Jánó Árpád kormányzó érdeklődésünkre lovagi szerénységgel mondta el, miért: az atya 41 éves munkásságának emlékére. Kovács Gábor pirogránit mellszobrát az elhunyt jó ismerője, barátja, a dombóvári Varga Gábor alkotta.
A mellszobor körüli történéseket megelőzően a közösség keresztutat végzett A magzat keresztútja emlékparkban, ugyanott szabadtéri oltár és kápolna szentelésére is sor került.
 
Bokor Gábor

Karácsonyi üzenet

Karácsonyi üzenet

 

      Csukott szempillája mögött nyugalom vette őt körül, de tudta, amint szemeit kinyitja, vége szakad a békességnek és elkezdődik a harc. Nem bánta, ezért jött és készen állt elfogadni mindent, amit az Atya elhatározott.
De most, születése pillanatában, át akart mindent érezni, minden mosolyt és szeretetet mely áradt feléje, inni akarta a boldogságot, erőt akart gyűjteni az élethez.
A szalmának kifejezetten jó illata volt és a marhák puha meleg leheletükkel betakarták. Egy tiszta hang énekelni kezdett, tudta, Édesanyja az. Felnézett rá és a két szempát összefonódott egy életre. Egy földi életre.
Lelki Édesapja ott forgolódott a tűzhely körül, próbált szikrát csiholni egy kovakővel. Meg- megszületett néha egy aprócska szikra, nevetve elbújt a rőzse közé, reményt keltve, hogy mindjárt ropogni fog a tűz. Aztán kialudt és a munka kezdődött elölről. A kisded gondolatban megdorgálta a szemtelen szikrát, az elszégyelte magát és nem pajkoskodott többé, engedelmesen lángra lobbantotta az apró ágakat. Gyantaillat töltötte be a kicsi istállót, a lángnyelvek megvilágították a békés családot. Most minden szép és jó volt, az éjszaka csendjét semmi sem zavarta meg. Elaludtak.
A távolban, pásztorok vigyázták a nyájat, a buzgóság azonban elnyomta őket is, fáradtak voltak a napi munka után. Nemsokára angyali hang ébresztett őket, jó hírt mondva: „Megszületett a Megváltó!” Csodálkoztak, de kétely nem volt bennük, tudták, indulni kell, látni kell, meg kell bizonyosodni és tovább kell adni a jó hírt!Hamarjában túrót, sajtot csomagoltak, korsóba friss tejet töltöttek, egy kisbárányt ölbe vettek. Úgy haladtak az úton, mint aki tudja merre kell menni. Szivükkel látták az útat, a hit világított nekik.
A kisded a jászolban feküdt és nagyon várta a pásztorok érkezését.
Halkan megreccsent az ajtó és beléptek az egyszerű, megilletődött emberek. Az öregebbik letérdelt, jól megnézte magának a gyereket és csodálkozva tapasztalta, hogy rakoncátlan könnycsepp siet le az arcán, követve a ráncok árkait.
- Olyan szép ez a gyerek és valami jó érzés úgy eltöltött, hogy könnyezem, én ilyen boldog soha nem voltam! Gyertek ti is, társaim, nézzétek, Isten elküldte nekünk Fiát! – mondta és nem értette honnan ez a bölcsesség, honnan tud ő ilyen dolgokat?
A kisbojtár is odament, vitte a báránykát és nem tudva, mit is kell tenni ilyenkor, hát arcon csókolta a gyermeket, az meg ránevetett.
Az öröm és a békesség végleg betöltötte szívüket, nem is csodálkoztak a három újabb vendég érkezésekor, pedig fényes királyok voltak azok, bársonyba, selyembe öltözve. A pásztorok tudták, hogy egyetlen földi király sem ér fel azzal a picike királlyal, aki bájosan, mosolyogva néz rájuk a jászolból.
Karácsony közeledik, a betlehemi istállóból ma is erő és béke sugárzik felénk, a kegyelem ma is árad, csak be kell tudni fogadni.
Nem a bőségesen terített asztal, az ajándékok sokasága, a roskadozó fenyőfa jelenti a Karácsonyt. Bűnbánatban megtisztult szívünk, el nem mulasztott jótetteink, kedvességünk, szeretetünk jelenti az igazi ünnepet! A koldus, akit esetleg meghívunk ebédre, talán maga Jézus, aki bejönne szívünk rejett kamrájába.
Lehet, hogy az a koldus nem jó illatú, lehet, hogy kapcájából olvad a hó, bepiszkítva szönyegünket, lehet, hogy fogatlan szájával szürcsöli a levest és csámcsogva rágja az ételt, lehet...ám olyan nehéz lesz őt ismét kiengedni a hidegbe. Aki egyszer találkozott, úgy, igaziból a Megváltóval, az már nem tud nélküle élni, annak már csak jónak lehet lenni.
Nézzünk szét jól a fényesen kivilágított városok terein, sok a szegény, egyedül élő ember. Elkínzott szemeikből Jézus ragyog ránk majd és tudni fogjuk, hogy segítenünk kell rajtuk. Talán egyszer hozzánk is le fog hajolni valaki, hogy segítsen. Talán egyszer mi magunk is leszünk szegények és elhagyatottak és vágyódni fogunk az igazi Karácsonyra.
Jézus mindenkiért vállalta a születést, a halált, a feltámadást, ő a mi bizonyosságunk az örök életre. Csak azt kéri tölünk, hogy legyünk jók. Ne csak Karácsonykor. Ha nem voltunk jók, ha nem tudtunk jót tenni, kezdjük el most, legyünk áldás embertársainknak és ha nincs pénzünk, nem tudunk mivel segíteni, hát adjuk önmagunkat.


Szülessen meg a Megváltó végre a szivünkben!

Kolozsi Noémi- Bernadette - Kovászna

karacsony 2016

Szent László szobor Imecsfalván

 
KETTŐS ÜNNEP IMECSFALVÁN
 
 
 
          Kettős ünnepet ült a kis orbaiszéki, többségében római katolikus település szombaton. Egyrészt a Kisboldogasszonynak szentelt templomban megtartották az éves búcsús szentmisét, hisz szeptember 8-át Szűz Mária születésnapjaként tartja számon az egyház. Másrészt a Szent László-emlékévben (a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. éve) Szent László-mellszobrot avattak a templomkertben. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt, ő szentelte fel a frissen leleplezett szobrot, a dombóvári Varga Gábor pirogránit alkotását, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend adományát.
 
szent laszlo imecs

        Tamás József segédpüspök szentbeszédében elmondta, a liturgia három földi születést tart számon: a Jézusét, Keresztelő Szent Jánosét és a Szűzanyáét. Mária születésnapjára illik ajándékot adni, és boncolgatta, mi lehet a legmegfelelőbb. A legjobb és legszebb ajándék, amit adhatunk, ragaszkodásunk, szeretetünk, köszönetünk kifejezésre juttatása. Erre szükség van most, amikor a gonosz egyre inkább próbál elszakítani bennünket Istentől.
A szentáldozat bemutatása után Papp Márton imecsfalvi plébános köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a búcsús ünnep széppé tételéhez, valamint a szoborállításhoz. Bejelentette, hétfőn elkezdik a templomban a felújítási munkálatokat. Ér­deklődésünkre utóbb elmondta, a megyei tanács által kiírt pályázatból restaurálják a főoltárt és két mellékoltárt, valamint a szószéket.
A templomi szolgálat, amelyen részt vett a környékbeli katolikus papság, valamint az adományozó lovagrend orbai­széki tagsága, a pápai és magyar himnusz eléneklésével ért véget.
A templomkertben a mellszobrot Jánó Árpád, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend Márton Áron Tartományának kormányzója és Papp Márton, a lovagrend priorja, helybeli plébános leplezte le, majd Tamás József segédpüspök szentelte meg. A főpap kifejtette: a nagy király uralkodása sorsdöntő volt népünk életében, hisz kivezette a magyarságot a vészből, megmentette a külső ellenségektől. Hatása népe körében az idő folyamán egyre népszerűbbé tette. A szobor a mindennapi életben olyan jelképpé válik, amely nagy királyunk követésére buzdít. Arra, hogy mi is szellemi és lelki gyepűinken iskoláinkat és templomainkat megvédjük, legyőzzük a ránk törő veszedelmeket, amelyek le akarnak zülleszteni, el akarnak üldözni szülőföldünkről. Végül azzal a buzdítással zárta beszédét, hogy Szent László példáját követve cselekedjünk Istenért és közösségünkért, és áldást kért a szoborra és népünkre.
A kettős ünnepen közreműködött a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-templom kórusa Gergely Gábor kántor vezetésével, valamint szavalattal Haraly Henrietta. Az ünnepség lejártával a szobrot megkoszorúzta az imecsfalvi származású, a településről több mint fél évszázada elkerült Vitos Márton, az egykori tanító fia.
 
Szekeres Attila (Háromszék)

Búcsú Kovács Gábortól - Búcsúztató prédikáció

 

Búcsú Kovács Gábor atyától - Búcsúztató prédikáció

 

          Közzétesszük Bartos Károly plébános úr búcsúztató beszédét, amely elhangzott Kovásznán, 2016. február 16-án. Köszönet érte Boros Vilmos plébános úrnak.

 

Prédikáció

 

20160216 110047

 

2011 Szent Gellért Erdélyi Lovagrend - Imáink. Custom Footer text
Powered by Joomla 1.7 Templates buy reliable web hosting