Félpercesek

A sarokba szorított szent első álma

 

A "sarokba szorított szent", Bosco Szent János meghívásának látomását így írja le: ,,Kilenc éves koromban álmot láttam, amelyet egész életemben soha el nem felejtettem. Álmomban úgy éreztem, hogy egy igen tágas udvaron álló ház közelében vagyok, ahol egy sereg gyermek tolongott. Egyesek nevetgéltek, mások játszottak, de voltak köztük olyanok is, akik káromkodtak. Amint ezeket az istentelenségeket meghallottam, közéjük rohantam, s rábeszéléssel és ütlegekkel akartam őket elhallgattatni. Ebben a pillanatban egy javakorabeli, tiszteletreméltó, előkelő öltözetű férfi jelent meg. Egész alakját fehér köpeny burkolta, arca azonban olyan fényes volt, hogy nem tudtam rátekinteni. Nevemen szólított és megparancsolta, hogy álljak a fiúsereg élére, miközben hozzátette:

Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel teheted ezeket barátaiddá. Kezdd el tehát azonnal a munkát! Tanítsd meg őket a bűn utálatosságára és az erény szépségére!

Én ijedten jegyeztem meg, hogy tudatlan ifjú vagyok, tökéletesen képtelen arra, hogy a fiúkat vallásos oktatásban részesítsem. Amint ezt kimondtam, a fiúk abbahagyták a veszekedést, a zajongást és a káromkodást, és mind a férfi köré sereglettek. Majdnem öntudatlanul kérdeztem:

– Kicsoda ön, hogy ilyen lehetetlenséget kíván tőlem?

– Éppen azért mert lehetetlennek látszik, végre kell hajtanod engedelmesség és tudomány által!

– Hol és milyen eszközökkel fogom megszerezni ezt a tudományt?

– Adok melléd egy tanítónőt, akinek védelme alatt bölcs leszel, akinek befolyása nélkül miden bölcsesség csak balgaság.

– De hát kicsoda Ön, hogy így beszél velem?

– Annak vagyok a fia, akit napjában háromszor üdvözölni tanított a te édesanyád.

– Édesanyám azt parancsolta nekem, hogy az ő engedelme nélkül semmiféle idegen emberrel szóba ne álljak; mondja meg tehát a nevét!

– Azt kérdezd meg az én anyámtól!

Abban a pillanatban egy asszonyt láttam a férfi oldalán, igazi, fenséges alakot, olyan ruhában, amelyből pazar fényesség sugárzott, mintha csupa ragyogó csillaggal lett volna telehintve. Mikor megbizonyosodott növekvő zavaromról, közelebb hívott magához, jóságosan kézen fogott, és így beszélt:

– Nézz ide!

Föltekintve észrevettem, hogy a fiúsereg eltűnt, és helyébe nagy tömeg kecske, kutya, macska, medve és egyéb állatokból álló nyáj került. A felséges Asszony tovább beszélt:

– Ez a te munkaköröd, itt működj. Légy alázatos, erős és férfias, és az átváltozást, amelyet ezeken az állatokon most látni fogsz, csináld meg később az én fiaimnál.

Megint odatekintettem, és a vad állatok helyén ugyanannyi szelíd bárányt láttam. Ezek örömmel bégetve ugrándozták körül a férfit és az asszonyt, mintha hódolnának nekik. Ahogy ezt észrevettem, álmomban sírva fakadtam, és kértem a dicsőséges Asszonyt, magyarázza meg nekem, amit láttam, mert nem értettem, mit jelent mindez. Ő azonban csak a fejemre tette a kezét, és azt mondta:

– A kellő időben mindent meg fogsz érteni.

Alig ejtette ki ezeket a szavakat, valami zörej fölébresztett az álomból, és minden eltűnt.'' 

 http://dkjozsef.blogspot.ro/

Ez az álom – mint később összes prófétai álmai – szóról szóra beteljesedett, amikor a vad utcagyerekekből és suhancokból becsületes, vallásos fiatalokat nevelt, akik családjukban vagy az Egyház szolgálatában kamatoztatták mindazt, amit tőle kaptak.

 http://dkjozsef.blogspot.ro/

Félpercesek

A "sarokba szorított Szent"

 

Dénes Dávid (1924-2001), aki (1957-64 között börtönt viselt) 1966-tól 1980-ig Imecsfalva plébánosa volt, ő temette az imecsfalvi Székely nénit (Kicsid G. édesanyját), és jól megdicsérte az elhunytat. Mert Székely néni ismerte védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet életét és példáját követte. Ezután felszólította a végtisztességre összegyűlteket, hogy ismerjék meg szentjeinket, necsak egy-kettő életét, hanem sokét. És felejthetetlen kijelentését idézem: "Mert vannak felkapott szentek, mint például szent Antal, és vannak sarokba szorított szentek, mint például Bosco Szent János. Ezt ti nem ismeritek, csak én!"

Mivel január 31-én van a "sarokba szorított szent" emléknapja, ezért ismerkedjünk meg vele.

 

Bosco Szent János Torino mellett egy szegény tanyán, Becchiben látta meg a napvilágot 1815. augusztus 16-án. Édesapja, Ferenc másodszor nősült, mert Antal nevű fia születésekor felesége meghalt. Margit asszonytól két fia született József és János. A fiúkat a mélyen vallásos, dolgos, jámbor asszony és nagyszerű édesany nevelte föl, mert apjuk 1817-ben meghalt. Gyermekeit kicsi koruktól arra nevelte, hogy Isten jelenlétében járjanak, mert ,,Isten mindenütt jelen van, mindent lát, a legtitkosabb gondolataitokat is.'' Ugyanakkor állandóan a jótettekre sürgette őket. Azt szokta mondogatni: ,,Aki alszik, nem fog halat!” Ez hatott is fiaira, mert szorgalmasak, dolgosak, ügyesek voltak. Földet műveltek, állatokat tartottak. A hat éves Jánosnak olyan kitűnő kézügyessége volt, hogy könnyedén elleste a vásári bűvészek fogásait és utánozta. Nagyon szeretett volna tanulni, Isten ugyanis rendkívüli képességekkel áldotta meg: ha valamit figyelmesen elolvasott, megmaradt az emlékezetében. János nappal dolgozott, este meg olvasott. Kilenc éves korában egy álomban parancsot kapott: ,,Állj a fiúk élére! Szelídséggel és szeretettel teheted ezeket barátaiddá. Kezdd el tehát azonnal a munkát! Tanítsd meg őket a bűn utálatosságára és az erény szépségére!” Ettől kezdve maga köré kezdte gyűjteni a környékbeli fiúkat. Tanította őket a katekizmusra, elismételte nekik a templomban hallott prédikációt. Hallgatói figyelmének élénkítésére közbe-közbe az édesanyjától tanult történettel vagy bűvészmutatvánnyal szórakoztatta. Tízévesen elsőáldozó volt. Ekkor versenyre is kiállt a mutatványosokkal, és mindig ő nyert. Bátyja nem járult hozzá, hogy iskolába járjon, ezért elszegődött szolgalegénynek. Két év múlva rendszeres  járt iskolába Castelnuovóba. Kezdetben naponta járt haza, később a kisiparos családoknál kapott szállást, bizonyos munka fejében. Ez is hasznára vált, mert mesterségeket tanult, amiknek később nagy hasznát vette. Tizenhat évesen beiratkozott a Chieti szemináriumban. Szegénységét mutatja, hogy minden ruháját mástól kapta. Ő pedig szorgalmasan tanult, és évvégén elnyerte a kitűzött tanulmányi  jutalmat. 1841-ben szentelték papa. Még két évet tovább tanult Torinóban, és eközben rabok, betegek, szegények lelkipásztori gondozásában vett részt. Az utcákat járva megdöbbenve látta, milyen sok otthontalan és család nélkül élő, vidékről jött fiú csatangol a városban. 1841. december 8-án Don Bosco éppen misézéshez öltözött, amikor a sekrestyében föltűnt egy ilyen fiú, aki se ministrálni nem tudott, de még a vallásilag is tudatlan volt. A sekrestyés el akarta kergetni, de ő nem engedte. Ezzel a fiúval kezdődött az ,,oratórium'', Don Bosco műve. A fiú ugyanis egy hét múlva öt társát hozta magával; márciusban már harmincan voltak, akik mise után hallgatták Don Bosco tanítását, s utána is vele maradtak. Öt évvel később négyszáz lett a fiúk száma! A szentmisét mindig katekizmus-oktatás követte, majd játékok, versenyek, éneklés. A Szent Filoména kórház mellet gyűltek össze, innen áttelepültek a Szent Márton-templomba. Itt sem volt maradásuk. Ekkor egy füves területet bérelt. A hatóság és egyháziak figyelme 1846-ban rájuk irányult. Két pap Don Boscot elmegyógyintézetbe akarta csukatni, de ő túl járt az eszükön. A füves rétet is el kellett hagyniuk. A kórház tulajdonosa felmondott. Don Bosconak. Ekkor a Pinardi-féle bérházba költöztek. Édesanyját is odavitte, aki haláláig segítette a fiúkat az oratóriumban. Ez nappal napköziotthon, és este éjszakai menedékhely volt. 1847-ben az érsek az oratóriumot a hajléktalan ifjak plébániájává nevezte ki. Ez némi védelmet jelentett, de ezután is folyton följelentették a hatóságoknál, tanítás közben még rá is lőttek. A városi vezetőség 1850-ben két tagját küldte ki ellenőrzésre és felszámolásra, de azok a látottak alapján teljesen megváltozott véleménnyel tértek vissza a városi tanácsba, és sikerült elérniük, hogy a fiúk a kormánytól támogatást kapjanak.

Don Bosconak nem volt semmiféle jövedelme. Övéivel együtt élt, mint az ég madarai: alamizsnából. Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásárolhatta a teljes Pinardi-házat, és letették a Szalézi Szent Ferenc-templom alapkövét. A templom egy év múlva teljesen készen állt.

Szókimondása és írásai (30 kisebb, nagyobb könyve maradt ránk) miatt nagyon sok támadásnak, veszélynek volt kitéve. Támadták szóval és fizikailag. Az 1854. évi kolerajárványban ő maga és a fiai segítettek a város betegeinek ápolásában. 1859-ben Don Bosco elérkezettnek látta az időt, hogy munkatársait társulatban fogja össze, és megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetesrendjét. Közben az oratóriumból iskola, szakiskolarendszer fejlődött ki. Már nemcsak hittan, hanem szakoktatás folyt benne, hogy a felnövekvő ifjak becsületes munkásemberként élhessenek.

1872-ben megalapította a rend női ágát, amelyet a Segítő Szűzanyáról nevezett el. A pápai jóváhagyást 1874-ben kapták meg. Egy év múlva már olyan híre volt a rendnek, hogy Dél- Amerikából kaptak meghívást, és Don Bosco el is indította az első missziós csoportot.

Életének utolsó éveiben sokat szenvedett ő, aki oly kevés időt hagyott tétlenül, s oly sok jót tett a kicsinyekért. 1888. január 31-én fejezte be itt a földön. XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta.

 bosco 2

A nevelőknek mondta:

“Ti e szeretett ifjak szüleit helyettesítitek.”

“Könnyebb dolog valakire megharagudni, mint őt elviselni.

Könnyebb a gyermeket megfenyíteni, mint őt meggyőzni.

Sőt, nyíltan megmondom: türelmetlenségünkben és önkényeskedve kényelmesebb dolog a makacsokat büntetgetni, mint határozott és nyájas türelmünkkel őket megjavítani.”

Forrás: http://dkjozsef.blogspot.ro/

Félpercesek

111 éve holt város, intő jel marad

Martinique sziget a Karib-tengerben található, a Kis-Antillák része. Jogilag Franciaország egyik megyéje. 1902-ben a virágzó Martinique szigetének fővárosa, a Karib-tenger partján 3 kilométer hosszban végignyúló, 25000 lakosú St.-Pierre város volt. A várostól északra, 8 kilométerre, 1397 méter magasan emelkedett a Mont Pelée vulkán. A sziget és a hegy híres volt festői szépségéről. A Mont Pelée már működött egyszer 1851-ben. Akkor némi hamuszórástól eltekintve, nem sok gondot okozott St.-Pierre városnak.

1902. március 28-án, nagypénteken a város hitetlen körei szörnyű istenkáromlást és gyalázást követtek el. Jézus halálát kigúnyolandó, egy disznót feszítettek keresztre. Ebben az órában füst kezdett felszállni a Mont Pelée-ből. 

Az események első nagy fordulópontja május 5-én következett be, amikor a Száraz tenger nevű kráter-tó a kráterperemet átszakítva lezúdult a Riviére Blanche nevű folyó völgyébe. A kráter fenekén felfelé nyomuló forró láva egyrészt forrpontig hevítette a vizet, másrészt segített neki a perem áttörésében is, úgyhogy az zubogó áradatként, óránkénti 90 kilométer sebességgel rohant végig a völgyön. Lefelé haladtában mindent elsöpört, ami csak az útjába került. St. Pierre lakói elmenekültek, de a hatóság visszarendelte, sőt a környék lakóit is a biztonságosnak mondott St. Pierrebe irányították. 

Május 8-án, Jézus mennybemenetelének ünnepén, reggel közel 30 ezer ember nyüzsgött a városban. 7:50-kor egy sorozat fülsiketítő robbanást hallottak, s látták, hogy a Mont Pelée csúcsa közeléből fekete felhő indul el. A forró felhő gyorsan és könyörtelenül gördült lefelé a lejtőn, legyezőszerűen szétterült, 2-3 perc alatt beborította St.-Pierre városát, és két ember kivételével (az egyik a börtön pincéjébe zárt rab és egy néger szolga) mindenkit megölt. A várost pedig egyik végétől a másikig lángba borította. A kikötőben levő 40 hajó is elégett.

Május 20-án, pünkösd harmadnapján a második izzófelhő is átsöpört a város felett, és a föld színével tette egyenlővé azokat a romokat is, amit elődje épen hagyott. St. Pierre azóta halott.

Az egyik tudósító ezt írta a katasztrófa után: Aki sátáni módon cselekszik, sátáni módon leli sírját.

Forrás: http://dkjozsef.blogspot.ro/

Félpercesek

A napi öt kenyér rejtélye

 

 Egy földműves és egy iparos együtt utaztak a vonaton és beszélgettek.A földműves elmondta, hogy neki naponta öt kenyérről kell gondoskodnia. erre az iparos megkérdezte, hogy minek neki az a sok kenyér és hogyan osztja el. Azt felelte:

"Egyiket magamnak tartom meg, a másikat kidobom, a harmadikat visszaadom,  negyediket és ötödiket pedig elviszik tőlem kölcsönbe." Az iparos nem értette meg ezt a választ és kijelentette: "Ez rejtély nekem, miért törjem a fejem? Mondja tehát, jó ember, hogyan értsem ezt!" Nos, hát mindjárt megmondom - válaszolta a földműves.  "Az első nekem és feleségemnek kell, elfogyasztjuk. 
A másikat kidobom, vagyis a szegényeknek juttatom, akik azt átveszik tőlem. 
A harmadikat visszaadom, hiszen ez méltányos visszaszolgáltatás szüleimnek. 
A negyediket és ötödiket gyermekeimnek adom kölcsön. Valóban kölcsön, mert öregkoromban visszakapom tőlük."

**
A földműves Isten ajándékainak osztogatásával igyekezett gondoskodni jövőjéről. Krisztus tanítását váltotta öt kenyérre: "Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba." (Lk 16,9)

 

http://dkjozsef.blogspot.ro/

Félpercesek

A baszkoknál nem lehet halászni!

A spanyol forradalom kezdetén, 1936-ban az egyházellenes kormány a baszkok katolikus vidékére is elküldte megbízottját. Itt erős volt a Baszk Nemzeti Párt, melynek jelszava: „Mindent Baszkföldért, és Baszkföldet Istenért!“ A kommunista megbízott alig lépte át a baszk határt, az első falu emberei közrefogták, kötelet kötöttek derekára, lábára súlyos követ akasztottak és a folyóba dobták. Fogták a kötél végét, hogy bármikor kihúzhassák a hullámokból, vagy átengedhessék az árnak.

A szegény ember küzdött a vízben, kétségbeesve kapkodott, fenyegetőzött, majd irgalomért esdekelt. Ezt meg is kapja, ha azt mondja, hogy "Éljen Krisztus király!"

És mondta is, nem egyszer - de folyton. A parton álló tömeg a kötelet mindinkább tovaengedte annyira, hogy a fuldokló távolodott a parttól, s mikor a  folyó közepén vergődött, biztatták, hogy még hangosabban mondja, mert nem hallják. Végül a baszkok megelégelték a bűnhődést, s a partra húzták.

- "És most jobban érzi magát? Reméljük, a hideg víz lehűtötte nagy buzgalmát. S most lássuk, van-e pénz a zsebében?"De nem találtak. Gyűjtöttek hát neki 25 pesetast, s elküldték a közeli vendéglőbe, hogy ruháit rendbe szedje és éhségét csillapítsa.

- "De vigyázz, mondták neki - nehogy még egyszer visszatérj hozzánk, s mondd meg társaidnak, hogy nálunk nem lehet halászni, - legfeljebb csak a folyóban!"

 

Forrás: http://dkjozsef.blogspot.ro/

2011 Szent Gellért Erdélyi Lovagrend - Félpercesek. Custom Footer text
Powered by Joomla 1.7 Templates buy reliable web hosting