Gazdagok és szegények

Gazdagok és szegények

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
– Nagyon jó volt, apa!
– Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
– Igen.
– És mit láttál meg mindebből?
– Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük
beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

Told a sziklát

Told a sziklát

Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Az Úr azt mondta neki, hogy el kell végeznie egy feladatot, és odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt.

Az Úr elmagyarázta az embernek, hogy a hatalmas sziklát teljes erejéből kell tolnia. Így hát az ember ezt tette nap, mint nap. Több éven keresztül reggeltől estig küszködött a kővel, nekifeszült a hátával, a vállával a nagy szikla hideg felszínének, és teljes erejéből nyomta. Minden este kimerülve és fájó tagokkal tért vissza a kunyhójába. Úgy érezte, hogy az egész napja hiábavaló volt.
Ahogy az ember elbizonytalanodott, a Sátán elhatározta, hogy színre lép és gondolatot ültet el az ember agyában, hogy "Hosszú ideje napról napra kínlódsz azzal a sziklával és az mégsem mozdult meg." Sikerült azt a benyomást keltenie benne, hogy a feladat lehetetlen és felsült vele. Ez a gondolat teljesen elbizonytalanította és elcsüggesztette őt.

 Miért töröd magad ezért? - kérdezte a Sátán.

-Felesleges annyi időt rászánnod. Csak éppen, hogy told egy kicsit, az is elég lesz.

Ez volt az, amit az elcsüggedt ember is tervezett, de elhatározta, hogy előtte imádságban az Úr elé viszi ezeket a zaklatott gondolatokat.


- Uram - mondta - hosszú ideje fáradozom, és keményen szolgállak téged, minden erőmet latba vetve, ahogyan kérted. De még mostanra sem sikerült elérnem, hogy a kő akárcsak egy fél millimétert is mozduljon. Mit csinálok rosszul? Miért nem tudom teljesíteni a feladatot?

Az Úr könyörületesen válaszolt:

- Barátom, én arra kértelek, hogy szolgálj engem, amit te elfogadtál. Azt mondtam, az a feladatod, hogy nyomd azt a követ teljes erődből, amit meg is cselekedtél. Én egyszer sem mondtam neked, hogy azt el kell tolnod. Neked csak annyi volt a dolgod, hogy nyomd a sziklát. Most pedig hozzám jössz, mert úgy gondolod, hogy feleslegesen vesztegetted az idődet és az erődet. De ez igazán így van? Nézz csak magadra! A karod erős és izmos, a hátad kigyúrt és barna, a kezeden bőrkeményedés van az állandó erőlködéstől, a lábad masszív és kemény lett. Az ellenállás megerősített és most sokkal többre vagy képes, mint eddig. Igaz, hogy nem mozdítottad meg a követ, de én csak azt kértem, hogy engedelmeskedj és nyomd azt teljes erődből, hogy gyakorold a hitedet és bízz az én bölcsességemben. Ezt te meg is tetted. Most akkor, barátom, elmozdítom a követ.

Látszólag eredménytelennek lászik az amit teszünk, de a kitartásuk és igyekezetünk mindenképp a javunkat szolgálja. A történetből is kiderül, hogy ez az ember megizmosodott, megerősödött, az állóképessége megnövekedett. Ezek a változások előkészítették egy mégkomolyabb feladatra.

Gondolunk csak Mózesra a Bibliából.  Negyven évig  pásztorolta a  juhokat, amíg Isten rábízta az  Egyiptomban raboskodó izraeliták felszabadítását és vezetését a sivatagi vándorlásuk idején. Bízz Istenben, nem hagy magadra és ha őt szolgálod akkor megerősödsz és áldott lesz az életed.

A fel nem ismert király

A FEL NEM ISMERT KIRÁLY

 „A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek,  azoknak, a kik az ő nevében hisznek; (János 1,10-12.)

 

Talán van közöttetek valaki, aki hallott már Alfréd királyról. Alfréd király sok száz évvel ezelőtt uralkodott Angliában. Ma pedig, ha Winchester városába látogathatnátok, egy szobrot találnátok Nagy Alfréd királyról, amely egy faragatlan gránittömbön áll. Alfréd király emlékét az angolok nagy tiszteletben őrzik a szívükben mind a mai napig.

Alfréd csak 23 éves volt, amikor király lett. A fiúk talán azt hiszik, hogy egy király élete dicsőséggel és pompával van tele, de Alfréd király mást tapasztalt. Kilencszer kellett a dánokkal megküzdenie, akik akkor ellenségei voltak. Végül is a dánok békét kértek és megesküdtek, hogy elhagyják az országot. De nem tartották meg ígéretüket, hanem folytatták a háborúskodást a király ellen.

Négy éve volt már Anglia királya Alfréd, amikor menekülésre kényszerült, hogy puszta életét megmentse. Hadserege szétszóródott, országa pedig az ellenség kezébe került. Alfréd király ekkor egyszerű szolgai álruhába öltözött, s hontalanul és barátok nélkül vándorolt az országban.

Amint Alfréd király így hontalanul vándorolt, egyszer csak egy szegény tehénpásztor kunyhójához érkezett és menedékért könyörgött. Sem a tehénpásztor, sem a felesége nem ismerték fel a királyt.

Kedves gyerekek - Vajon ez a történet nem hasonlít egy másik, Alfrédnál sokkal nagyobb király történetére, aki mint csecsemő jött le a Mennyből ide a mi világunkba?

A Bibliában azt olvashatjuk, hogy a „saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt”. Nem volt számára hely sem a fogadóban, sem az emberek szívében; kint kellett megszületnie egy istállóban az állatok között.

Mennyire megrémült és meglepődött volna a történetbeli pásztor és a felesége, ha valaki így szólt volna hozzájuk: „Nem ismeritek fel, aki köztetek van, pedig Ő a királyotok!” - Mennyire megadták volna a tiszteletet Alfréd királynak, s mindenből a legjobbat adták volna neki! De nem ismertek rá és ezért nem adták meg neki, ami megillette volna.

Mit gondoltok, hogyan bántak a királyukkal?

Talán van köztetek, aki olvasta már az erről szóló történetet. A tűz mellé ültették, hogy gondja legyen rá és vigyázzon a kemencében sülő kalácsra. Emiatt a király elszomorodott a tűz mellett, hogy ilyen az ő népe, és megfeledkezett a kalácsról. Végül a pásztor felesége gorombán felrázta, látván, hogy az egész kalács hamuvá égett, s így szólt a királyhoz: „Úgy?! Boldog lennél, ha ehetnél belőle, és mégsem tudsz vigyázni rá, lusta dög!” - Micsoda szavak, milyen beszéd ahhoz, aki a királya volt, és az életét adta azért, hogy békét biztosítson számára, szabadulást és boldogságot!

Ez is mennyire hasonlít arra, ami egy másik, nagyobb királlyal történt, aki úgy járt népe között, mint egy szegény ácsmester fia! Nem Józsefnek, az ácsnak fia volt Ő: hanem Isten volt az Atyja a mennyben, és Isten küldte el, hogy Megváltónk és Királyunk legyen.

Angyal jelentette meg a pásztoroknak, hogy Megváltó született. A keleti bölcseket egy csillag vezette a gyermek Jézushoz. Azok úgy tisztelték őt, amint királyokat szokás: ajándékokat vittek neki. Az emberek mégis azt tartották róla, hogy csak az ágymester fia.

Amikor Jézus emberré lett, ismeretlenül járt-kelt - nem voltak barátai, nem volt otthona. Azt olvassuk róla: „nincs fejét hova lehajtania” (Lk. 9,58.), és „a világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn. 1,10-11.). Népe egész életén át szégyenletesen bánt Vele, és végül kivetették maguk közül és megölték.

Ott a keresztfán halt meg – „az Igaz a nem igazakért, hogy elvezessen minket Istenhez” (1. Pét. 3,18.). „Mert az, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne” (II. Kor. 5,21.)„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus adományát; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (II. Kor. 8,9.).

Kedves gyerekek - az Úr Jézus feltámadott a sírból, és még most is az Isten jobb keze felől ül, ahol a mennyei seregek imádják és magasztalják. De ebben a bűnös világban még most is megvetik és elutasítják Őt az emberek. Még most is jön alázatosan minden szív ajtajához kopogtatni, és vágyakozik rá, hogy befogadják Őt, mint Megváltójukat.

Az érettünk átszúrt keze még mindig kopogtat, Megváltód szemei még mindig rád figyelnek és gyengéden hívnak.

- Te hogyan bánsz Vele?

- Kinyitottad már neki szíved ajtaját?

- Befogadtad már, mint Megváltódat?

Ne késlekedj, mert csak a ma a tiéd, holnap már talán késő lehet. Ha még nem mondtad neki, hogy drága Jézusom, lépjél be az én szívembe is, szeretettel várlak, akkor ma tedd ezt meg. Mond Neki: „sokáig ellenálltam kopogtatásodnak, mivel a szívem tele volt bűnnel, de a te szereteted legyőzött, óh jöjj be áldott Megváltó a szívembe!”

Ha már befogadtad őt, mint Megváltódat, akkor ma tedd Úrrá és Királlyá teljes szíved és életed fölött! Add meg neki a dicsőséget - add neki mindenedet! Ő a te urad, borulj le előtte! (Zsolt. 45,12.)

Ó, micsoda szégyen, hogy sokaktól csak azt kapja a mi kedves Megváltónk, amit Alfréd király kapott a tehénpásztor feleségétől: lenézést és szidást!

Alfréd királynak azonban nem kellett egész életén át ismeretlen és trónjától megfosztott királyként vándorolnia. Végül jóra fordult minden, diadalmaskodott. Időben összeszedte embereit, hirtelen rajtaütött ellenségeinek táborán, és annyira szétszórta őket, hogy azok kimenekültek az országból és meghagyták neki az országát és a királyságát.

Ez fog történni akkor is, ha Istentől választott hatalmas Király, az Úr Jézus is visszajön egyszer, hogy az egész föld felett uralkodjék, mint „királyok Királya és uraknak Ura” (Jel. 19,16).

Eljön az a nap, amikor minden térd meg fog hajolni a mi nagy Királyunk előtt. Visszajön újra. Először eljön, hogy magához vegye az övéig - azokat, akik elfogadták Őt Megváltójuknak. Később aztán visszahoz magával bennünket, hogy vele együtt éljünk és uralkodjunk ezen a földön. Micsoda nap lesz az! De boldogok leszünk, hogy az Övéi vagyunk!

Magadévá fogadtad már ezt a csodálatos Megváltót? Ha eddig még nem, akkor kész vagy  Őt elfogadni most, szeretnéd ezt megtenni?

Isten azt mondja nekünk, hogy mindannyian vétkeztünk. Mivel azonban Isten tudta, hogy mi magunk semmiképpen sem tudjuk kiérdemelni a mennyet, elküldte az Úr Jézust, hogy magára vegye a büntetést a mi bűneinkért - hogy meghaljon helyettünk.

A megváltás, amit kereszthalálával végzett el érted, ingyen van. Csak annyit kell tenned, hogy mint bűnös jössz Hozzá, és elfogadod Őt személyes Megváltódnak.

Meg akarod ezt tenni most?

A keresztény harcos

A KERESZTÉNY HARCOS

.

Ebben a történetben katonákról, harcosokról, ellenségről és harcról olvashatunk, és még arról is, hogy ki tud védelmet nyújtani nekünk az ellenséggel szemben. A Biblia a következő Igével tanácsol bennünket, hogyan vívhat juk ki a győzelmet:

„Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.” (Eféz. 6,11.)

Gábor kerékpárjára ült és sebesen hajtott végig az úton Daniék házáig.

- Szervusz Dani! - kiáltotta - Éppen most kaptam meg a zsebpénzem! Most már annyi pénzem van, hogy vehetek egy ugyanolyan zsebkést, mint a tiéd! Nem akarsz eljönni velem?

Dani előhozta a kerékpárját és a két fiú máris úton volt a bolt felé.

- Remélem, hogy van még a boltban kés, ha csak egy is! - mondta Dani. - Néhány napja, amikor arra jártam, már csak pár darab volt. Dani lehajtotta a fejét, de Gábor semmit nem vett észre.

Hirtelen fékeztek: megérkeztek a Sport elé. Besiettek, és Gábor egyenesen a pulthoz lépett. - Itt van! Nézd Dani! Egyetlen darab van csak! - Aztán hirtelen barátjára nézett. - Dani, te mennyiért vetted a késed? - 65 forintért - válaszolta Dani. - Én is úgy tudtam. De nézd, most 87 forint van kiírva! Nekem meg csak 65 forintom van! De ha nem veszem meg most mindjárt, közben eladhatják, és akkor nem lesz késem jövő héten a táborban!

Dani közelebb hajolt Gáborhoz, úgy suttogta: - Az üzlet csaknem üres, senki sem figyel most ránk! Dugd gyorsan zsebre! Soha nem tudódik ki, hogy ki vitte el!

Gábor kinyújtotta a kezét anélkül, hogy meggondolta volna, mit tesz, és aztán a késsel együtt zsebre dugta. A két fiú megfordult és lassan kisétált az üzletből. Dani fütyörészett. Gábor gyorsan, szaggatottan vette a levegőt. Kint felpattantak kerékpárjukra és gyorsan kerekeztek a nagy parkig.

Gábor egy erős bokornak támasztotta a kerékpárját, ő maga pedig leült a fűbe. Dani követte a példáját.

Gábor lihegve szólalt meg: - Dani nem lett volna szabad elhoznom a kést - De miért nem? Hiszen senki sem vette észre! - De Isten látta! - válaszolta Gábor. Szíve annyira vert, hogy nem tudott többet mondani. De nem is volt kedve beszélgetni. Inkább gondolkodott. - Isten mindent tud, és én vétkeztem az Úr ellen, mert loptam!

Gábor ugyanis hívő keresztény volt már egy ideje. Most visszagondolt arra a napra, amikor először értette meg és fogta fel, hogy bűnös. A Bibliából tudta meg, hogy már így is született, bűnös szívvel. (Zsolt 51,5.)

Meg kellett látnia, hogy rosszak a cselekedetei, mert őmaga bűnös. Azt is meglátta, hogy a bűne elválasztja Istentől. A Biblia világosan rámutat arra, hogya bűn büntetése a halál. És arra is, hogy ez a halál az Istentől való elszakadást jelenti. De Gábor arról is megbizonyosodott, hogy Isten szereti őt és az ő számára is elkészítette az utat, amelyen megszabadulhat a bűntől.

Kedves gyerekek - mindez nemcsak Gáborra vonatkozik, hanem rátok is érvényes és minden emberre, aki megszületik ezen a világon. Isten azt szeretné, ha egyszer majd te is vele lennél a gyönyörű mennyországban; de a te bűnöd - hazugság, lopás, csalás, engedetlenség, dacosság - nem engedi, hogy bejuss a mennybe. Isten azonban téged is szeret, és ezért lejött a Fia, az Úr Jézus Krisztus a mennyből a földre, hogy magára vegye a büntetést, amit neked kellene elszenvednek a bűneid miatt.

Gábor megtudta a Bibliából azt is, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért (I. Kor. 15,3). Tudta már egy ideje, hogy Jézus drága vérét adta, hogy megfizessen a bűneinkért. És azt is boldogan elhitte, hogy Jézus feltámadt a halálból, most a mennyben lakik és soha többé meg nem hal.

Akkor fogadta be Gábor a szívébe az Úr Jézust, és azóta egyre jobban szerette Őt. Arra vágyott, hogy mindig azt tegye, ami örömöt szerez az Úr Jézusnak. Amikor mégis olyasmit tett, ami rossz volt és ezzel megszomorította az Urat, Gábor addig nem nyugodott meg, amíg meg nem mondta bűnét az Úr Jézusnak. A Biblia ezt úgy nevezi, hogy megvallom a bűnömet - elismerem Isten előtt, hogy amit tettem, az rossz volt - és ő megbocsát nekem. Amint Gábor ott ült a parkban a füvön, meg volt győződve arról, hogy amikor elvette azt a kést, élete legnagyobb gonoszságát követte el. De miért is tette?!

Vajon te tettél már olyasmit, amiről szeretted volna, hogy bárcsak soha ne tetted volna? Talán hazudtál, loptál, vagy csúnyán beszéltél?

Gábor tudta, hogy Dani nem tudja megérteni az ő érzéseit és hogy mennyire fáj neki a bűn, amit tett. Dani még nem fogadta be az Úr Jézust. Dani nem érthette meg, miért érzi magát bűnösnek Gábor, hiszen szerinte senki sem vette észre, hogy ő hozta el a kést a boltból.

Gábor édesanyja tudta, hogy fia kést vásárolni ment a Sportboltba, ezért nem lepődött meg, amikor meglátta a kést. Gábor elővigyázatos volt és levette a késre ragasztott árjelző címkét, hiszen előzetesen úgy mondta édesanyjának, hogy a kés 65 forintba kerül. Amikor hátizsákjába tette, csak annyit jegyzett meg: - Jó, hogy még kaptam kést a táborozás előtt! - de szíve mélyén nem tudott igazán örülni.

Hétfőn aztán elutazott Gábor a táborba. Jól érezte magát; sokat játszottak, kirándultak. De a legfontosabb az volt, hogy itt megtudta, miért olyan könnyű bűnt elkövetni. Az ördög, a láthatatlan ellenség, tönkre akarja tenni boldogságunkat és az Úr Jézusról való bizonyságtételünket. A Biblia azt mondja, hogy az ördög olyan, mint egy „ordító oroszlán, amelyik szerte ját, keresve, kit nyeljen el” - vagyis hogy kit szaggasson szét (I Pét. 5,8.).

Gábor most kezdte érteni, miért olyan nehéz helyesen cselekedni és jónak lenni. Azon töprengett, vajon megoldódnak-e valaha az ő nehézségei a hazugság, lopás, gyávaság, engedetlenség terén.

Péter bácsi egyik nap egy bibliai verset tanított meg a fiúknak: „Öltsétek magatokra az Isten fegyvenetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben” (Eféz. 6,11.). Gábor nagyon érdekelte a magyarázat, és le nem vette a szemét Péter bácsiról.

- Ne gondoljátok, hogy már akkor rosszat tesztek, amikor érzitek a bűn csábítását! Isten jól ismeri a Sátán csábító módszerét és Ő megtanít bennünket, hogyan állhatunk ellent az ördögnek. Az ördög, más néven Sátán, magát az Úr Jézust is tönkre akarta tenni és rossz dolgokra akarta csábítani. De az Úr Jézus nem követett el bűnt! Ő Isten Szavát használta, és azzal legyőzte a Sátánt.

Gábor nagyon figyelt, hogy ő is megismerhesse Isten „teljes fegyverzetét”, amellyel ellenállhat a gonosz támadásainak. A fiúk együtt tanulták meg az aranymondást: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben”.

Isten fegyverzete leginkább egy különleges védőöltözethez hasonlítható, amelyet azért hordanak, hogy megvédje azokat, akik hordják. Különleges védő öltözetet viselnek pl. a tengeri búvárok. Évszázadokkal ezelőtt a katonák is különleges páncél-öltözetet hordtak. - De vajon milyen az Isten által készített védőöltözet? - tünődött Gábor. - És hogyan tudná azt ő felvenni magára?

Gábor előtt először is az lett világossá, hogy Isten ezt a különleges fegyverzetet az ő részére is elkészítette, hogy őt is megvédje a Sátán ellen. Ez olyan, mintha maga Isten mondaná: - Viseld az én fegyverzetemet, hogy biztonságban légy a Sátántól! - Isten tudott Gábor minden nehézségérő1. Isten sokkal jobban ismerte Sátán minden ravaszságát és kísértését, mint Gábor.

Gábor nagyon örült, hogy megismerheti Isten fegyverzetének az egyes darabjait. Péter bácsi elmagyarázta, hogy a hívő keresztény harcosok fegyverzete sokban hasonlít a régmúlt idők harcosainak a védőöltözetéhez és fegyverzetéhez. Isten minden egyes hívő keresztény részére elkészítette ezt a fegyverzetet és azt akarja, hogy viseljük és védve legyünk! Ezért nagyon fontos, hogy ezeket a fegyvereket jól megismerjük. Igaz, hogy azok a fegyverek, amiket Isten ad, láthatatlanok, de ahogyan a Biblia leírja, emlékeztetni fognak majd a hívő keresztény harcosok öltözetének egy-egy darabjára.

A régi harcosok erős, széles övet viseltek a derekukon.

A Biblia az igazlelkűség övének nevezi a lelki fegyverzetnek ezt a darabját. Az Úr Jézus pedig a hazugság atyjának nevezte Sátánt, mert minden hazugság Sátántól származik, aki akkor boldog, ha mi hazudunk, még ha csak egészen kicsiny hazugságot is mondunk. De az Úr Jézus azt mondta magáról: „Én vagyok az igazság” (Jn. 14,6.). Az Úr Jézus megvéd Sátán hazugságai ellen.

A régi katonák a mellükön egy mellvértet viseltek, amellyel a szívüket akarták megvédeni a csatában.

A hívő keresztény katona mellvédjét a megigazulás mellvasának nevezi a Biblia. Amikor te vagy én, akik már befogadtuk az Úr Jézust, valami helytelen dolgot teszünk, Sátán siet minket is vádolni és másokat is meg akar fertőzni a mi bűnünkkel. De az Úr Jézus eltörli a bűnünket, ha bevalljuk Neki és a saját igaz voltát ajándékozza nekünk (I. Kor. 1,30.). Egyben erőt is ad nekünk, hogy ha döntünk, a jót, az igazat válasszuk és véghez is vigyük.

A katonák különleges lábbelit viseltek, amelyek segítségével erősen meg tudtak állni a csatában. A hívő keresztény harcos láthatatlan lábbelijét a békesség sarujának nevezi Isten Igéje.

A békesség annak a megismeréséből fakad, hogy az Úr Jézus megfizetet a bűnödért és te ezáltal örökre Istené lettél (Eféz. 2,14.).

A következő fegyver a pajzs.

A régi katonák egyik kezükkel pajzsukat tartották és úgy mozgatták, hogy testük bármelyik részét meg tudták védeni vele. A hivő keresztény harcosok pajzsát a hit pajzsának nevezi a Biblia. Úgy használhatod, hogy elhiszed Isten ígéreteit, akkor biztonságban vagy, mert Isten meg tud védeni a Sátántól. Sátán arra akar rávenni téged, hogy kételkedj Isten szavában - de ha hiszel Istennek, nem árthatnak neked Sátán tüzes nyilai.

A régi katonák fejét sisak védte.

Gábor a sisakot már ismerte - tudta, hogy ma is használják a motorkerékpárosok és bizonyos sportoknál, és különböző foglalkozásoknál is sisak védi a fejet - mint pl. a tűzoltóknál és más katonai alakulatoknál. Gábor most megtudta, hogy amikor ő befogadta az Úr Jézust, aki megváltotta a bűntől, akkor megkapta az üdvösség sisakját. Az üdvösség azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nemcsak megváltotta a bűntől, hanem el is szenvedte helyette a bűn büntetését (Csel. 4,12.). Gábor örömmel hallotta, hogy Isten tulajdona, Isten gyermeke lett és örökre az Övé marad.

A katonák a másik kezükben a kardot tartották.

Az Ige a Szentlélek kardjának nevezi ezt a fegyvert. A kard voltaképpen maga a Biblia, Isten Igéje.

Gábor tudta, hogy a Szentlélek Isten a szívében lakik, mióta ő hívő keresztény lett. És ha megtanul Isten Igéjéből egy-egy verset, akkor az talán eszébe jut és elmondhatja, amikor Sátán támadja őt, hogy rosszat tegyen. Minden igevers olyan, mint egy-egy kard, amelyet Isten ellensége ellen kell használni.

Gábor lelkesen, nagy érdeklődéssel hallgatta, amikor arról beszéltek, hogy az Úr Jézus hogyan használta a Szentlélek kardját Sátán ellen. Egyszer az Úr Jézus a pusztában 40 napig nem evett semmit. Már nagyon éhes volt. - A fiúk kikeresték a Bibliájukból, mit mondott Neki a kísértő: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré!” (Luk. 4,3.). Sátán rá akarta venni az Úr Jézust, hogy úgy tegyen, ahogy ő akarja.

Péter bácsi megmagyarázta, hogy ott a pusztában sok olyan kő lehetett, amely kis kenyerekre, cipókra hasonlított. Az Úr Jézus bizonyára megtehette volna, hogy egyiket felveszi és kenyérré változtatja. Jézus Krisztusnak nagy hatalma volt; de Ő semmiben sem akart Sátánra hallgatni és csapdájába esni, akármilyen nagyon éhes volt is. Az Úr Jézus fölhasználta a Szentlélek kardját. - A fiúk együtt olvasták: „Jézus így válaszolt: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével” (Mt. 4,4.). Sátán még kétszer kísérelte meg, hogy rávegye az Úr Jézust arra, amit ő akart. De az Úr Jézus, Isten Fia, aki soha nem követett el bűnt, minden esetben felhasználta a Szentlélek kardját - vagyis Isten szavát, Isten Igéjét - és az ördög kénytelen volt elmenni Tőle.

Gábor a zsebkésre gondolt. Azon a napon, amikor a Sportboltban járt, igen-igen vágyott arra a késre - sokkal jobban, mint arra, hogy Isten előtt kedves legyen az élete. Annyira kívánta azt a kést, hogy képes volt ellopni, hogy az övé legyen. Beképzelte magának, hogy a táborozáshoz feltétlenül szüksége van egy ilyen zsebkésre - de mióta a táborban van, még egyszer sem használta. Sőt elővenni sem volt kedve, hiszen tudta, hogy helytelen úton tett rá szert: Engedetlen volt Isten iránt. Újra, meg újra felmerült benne a kérdés: „De mit tehettem volna, hogyan győzhettem volna le a kísértést, amikor Dani azt súgta, hogy vegyem el a kést?” Végül aztán arra gondolt Gábor, hogy megkérdezi Péter bácsit - ő bizonyára segítségére lesz.

Részletesen elmondta Péter bácsinak a szomorú történetet. Aztán meglepődött, amikor Péter bácsi azt kérdezte: - Mit gondolsz Gábor, hogyan használhattad volna Isten fegyverzetét, hogy legyőzd a kísértést és ne kövesd el a bűnt?

Kis szünet után így folytatta: - Isten neked ajándékozta az üdvösség sisakját, így tehát jól indultál el. De mi volt a hiba? - Azt hiszem nem használtam az igazlelkűség övét, sem pedig a megigazulás mellvasát - felelte Gábor. - Hazudtam is, és amikor loptam, gonoszt tettem.

Mit gondoltok, miben hazudott Gábor? (Úgy tett édesanyja előtt, mintha vásárolta volna a kést és mintha az csak 65 forintba került volna) És mi volt az a rossz, amit tett? (Kiment az üzletből anélkül, hogy kifizette volna a kést).

Péter bácsi bólintott. - És nem bíztad magad Istenre, mert nem használtad a hit pajzsát!

- Az ördögnek az a nyila, hogy „Annyira akarom azt a kést!” belehatolt a szívedbe. Sajnos, nem használtad a Szentlélek kardját - Isten Igéjét - és így a Szentlélek nem téríthette el a gonoszt a szívedtől. De most térjünk arra, hogy mit tehettél volna.

Gábor figyelmesen hallgatta Péter bácsit. Az kinyitotta a Bibliáját és elmagyarázta, hogy szerte a Bibliában sok-sok igehely bizonyítja, hogy Isten mindig mellettünk van és segíteni akar rajtunk. - A mi fegyverzetünk tulajdonképpen maga az Úr Jézus. - Péter bácsi kikereste a Zsidókhoz írt levél 13. rész 5. versét: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged”.

Gábor elgondolkodott.

- Hiszen ezt az igét ismerem! Éppen aznap tanultam meg, amikor befogadtam az Úr Jézust! Emlékszem, az ujjaim segítségével tanultam meg és János bácsi azt mondta, hogy a saját nevemet is mondjam utána: „El nem hagylak téged, Gábor!” Tudom és hiszem, hogy az Úr Jézus soha nem hagy el, mert Ő ezt így ígérte. De arra még soha nem gondoltam, hogy ha az Úr Jézus velem van, akkor egyben segíteni is akar, hogy mindig a helyes dolgot tegyem és ne az ördögnek fogadjak szót!

-Hogy kell tudtára adnunk az Úr Jézusnak, hogy szeretnénk, ha segítene? - kérdezte Péter bácsi. - Úgy, hogy imádkozunk? - fejtegette Gábor.

Péter bácsi mosolyogva bólintatott, azután kikereste a Bibliájában Pál apostolnak az Efézusiakhoz írt leveléből a 6. fejezetet, melyben a fegyverekről szóló vers volt, amit Gábor aranymondásnak megtanult. Péter bácsi a 18. versre mutatott és Gábor olvasni kezdett: „Imádkozzatok mindenkor...

- Most emlékezz vissza arra, amikor elvitted a kést! Próbáld elgondolni, hogyan használhattad volna Isten fegyverzetét arra, hogy legyőzd Sátán támadását! - Amikor Sátán azzal kísértett téged, hogy lopd el a kést, gondolatban megkérdezhetted volna: Úr Jézus, mit vársz Te most tőlem? Mit tegyek?

- Hogy tudtad volna használni Sátánnal szemben Isten Igéjét, a Szentlélek kardját? Tudsz erre illő igét? Gábor lehajtotta a fejét, majd őszintén Péter bácsi szemébe nézett: - Isten megparancsolta: „Ne lopj!” (II. Móz. 20,15.).

- Úgy van - mondta Péter bácsi barátságosan - És mivel világos lett volna előtted, hogy a kés ellopása nem fér össze az igazsággal, a megigazulás mellvasát és emellett a hitpajzsát is használhattad volna! Meg tudod mondani hogyan?

- Hihettem volna abban, hogy az Úr Jézus velem van és megsegít és bízhattam volna, hogy ezt megteszi. Imádkozhattam volna, és kérhettem volna az Úr Jézust, adjon erőt, hogy ne szomoritsam meg Őt és ne lopjam el a kést!

Gábor jól megtanulta ezt a leckét. Bizonyos volt abban, hogy azt a kést soha nem fogja használni. Sőt, mihelyt hazaérkezik a táborozásból, sürgős elintéznivalója lesz a Sportboltban. Visszaviszi a zsebkést és megvallja a bolt vezetőjének, hogy mit tett. Azután a szüleinek is be kell vallania a bűnét. Mindenekelőtt azonban Istennek vallotta most be. Aztán kérte az Urat, hogy adjon neki erőt és bölcsességet, hogy elmondhassa Daninak, mit jelent számára az Úr Jézus.

Ha te még nem fogadtad be az Úr Jézust személyes Megváltódnak, te sem viseled az üdvösség sisakját, és nincs fegyvered, ami megvédhetne a Sátán támadásaitól. Még elválaszt a bűnöd Istentől. De az Úr Jézus magára vette a te bűnöd büntetését is! Ő a saját igaz voltát, bűntelenségét szeretné neked ajándékozni (II. Kor. 5,21.). Az Úr Jézus meg akar most menteni Téged! „Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz... (Csel. 16,31.).

Csendben imádkozhatsz most a szívedben és kérheted az Úr Jézust, hogy mentsen most meg téged! Mondhatod Neki: „Drága Úr Jézus, tudom, hogy bűnös vagyok. Hiszem, hogy Te meghaltál az én bűnömért, de feltámadtál és örökké élsz! Kérlek, jőjj a szívembe és bocsásd meg minden bűnömet! Köszönöm, hogy engem is megmentettél! Ámen.”

Ha már megismerted az Úr Jézust, mint személyes Megváltódat, kérd Istent, hogy mindig emlékeztessen téged arra, hogy az Úr Jézus veled van, ha a Sátán bűnre akar csábítani. De ha bűnbe estél és tudod, hogy nem vagy rendben Istennel, valld be most a bűnödet! Isten megígérte, hogy megbocsát neked. Jézus a mi védelmünk a Sátán ellen. Öltsük fel minden fegyverét!

Drágagyöngy

A DRÁGAGYÖNGY

Nagy csobbanás, majd a hullámok fodrozódása, s utána elcsöndesedett a víz a csónak körül. A keresztény misszionárius szemét arra a helyre szögezte, ahol apró buborékok serege szállt fel a felszínre a mélyből. Még egy perc, és egy fekete fej emelkedett ki a vízből és egy ragyogó szempár nézett felé. Egy öreg hindu gyöngyhalász mászott a csónakba mosolyogva, miután lerázta a vizet beolajozott, fényes testéről.

„A legjobb merülés, amit valaha is láttam!” - kiáltotta Dávid Morse, a misszionárius.

„Nézd ezt, Száhib” - mondta neki Rambó. és kivett egy nagy osztrigát a fogai közül – „azt hiszem, ez jó lesz”. Morse átvette és amíg zsebkésével nyitogatta, Rambó más, kisebb kagylókat szedett ki ágyékkötőjéből.

„Rambó, nézd!” - kiáltotta Morse „hiszen ez valóságos kincs!” „Igen, egészen jó” - vont vállat a búvár.  

„Hogy jó!? - láttál már valaha életedben ennél szebb gyöngyöt? Tökéletes, hát nem!?” - Morse kezében forgatta a gyöngyöt, azután átnyújtotta a hindunak. „Bizony vannak szebb gyöngyök is, sokkal szebbek... nekem is van szebb” - mondta az fojtott hangon. – „Nézd csak... hibák... itt egy fekete pont, ott egy kis horpadás. S a formája is kissé hosszúkás, de azért a többihez képest megjárja”.

„A szemed kissé túl éles a saját javadra, barátom” - mondta Morse – „én soha nem kívánnék magamnak szebb gyöngyöt”. „No éppen ez az, amit a te az Istenetekről mondasz. Önmaga előtt mindenki tökéletes, de Isten olyannak látja, amilyen a valóságban”.

Ezek után a két ember elindult a városba vezető poros úton.

„Igazad van Rambó. De Isten felkínálja Krisztus igazságát mindazoknak, akik hisznek Benne és elfogadják azt ingyen ajándékként, mint az Ő megváltását. Nagyon sajnálom, hogy te nem tudod ezt elfogadni barátom?”

„Nem, Száhib - ahogy már sokszor mondtam neked, ezt túl könnyűnek tartom, azért nem tudom elfogadni. Talán túlságosan büszke vagyok, hogy elfogadjam. Én szeretnék megdolgozni azért, hogy helyem legyen a mennyben, különben mindig kényelmetlenül érezném ott magam”.

„Óh, Rambó” - és a misszionárius szavai mögött ott volt az a sok imádság, amit ezért az emberért évek óta elmondott, - „hát nem érted, hogy ilyen módon soha nem jutsz a mennybe? A mennybe csak egy út vezet, és te lassanként megöregszel. Talán ez az utolsó éved, amikor még gyöngyökért alá tudsz merülni. Ha meg akarod látni a menny gyöngykapuját, el kell fogadnod Isten ajándékát, amelyet Fiában nyújt neked!”

„Azt mondod, hogy utolsó évem? - igen, igazad van. Ma merültem le utoljára. Ez az év utolsó hónapja és nekem előkészületeket kell tennem. Látod azt az embert ott? Zarándok, aki talán Bombay-ba vagy Kalkuttába megy. Mezítláb, mindig a legélesebb kövekre lép és - látod - minden méternél megáll, letérdel és megcsókolja a földet. Ez így jó. Az új év első napján én is megkezdem zarándokutamat. Egész életemben erre készültem. Ezzel biztosítom magamnak azt, hogy biztosan a mennybe jussak. Térden csúszva megyek, egészen Delhi-ig.”

„Ember! te megőrültél! Kilencszáz mérföld innen Delhi. A bőr lejön a térdedről és vérmérgezést vagy leprát kapsz, mielőtt Bambay-ba érsz!”

„Nem számít, nekem el kell jutnom Delhibe és akkor a halhatatlanok megjutalmaznak. Édes lesz a szenvedés, mert ezzel vásárolom meg a mennyet magamnak”.

„Rambó, drága barátom, nem teheted ezt! Hogyan is engedhetnélek el, amikor tudom, hogy Jézus Krisztus meghalt érted, hogy megnyissa számodra a menny kapuját?!”

De ez az öreg gyöngyhalász rendíthetetlen volt.

„E földön te vagy a legjobb barátom, Morse Száhib. Hosszú évek óta mellettem állsz. Amikor beteg voltam, ínséget láttam, te voltál az egyetlen, aki segített. De még te sem tántoríthatsz el attól, hogy megszerezzem magamnak az örökké tartó üdvöt. Delhibe kell mennem!”

Minden hiábavaló volt. Az öreg gyöngyhalász nem tudta megérteni, nem tudta elfogadni Jézus Krisztus ingyen megváltását.

Egyik délután kopogtak Morse misszionárius ajtaján. Rambó állt az ajtó előtt. „Kedves barátom - kiáltott Morse ­gyere be!” - „Nem - mondta a gyöngyhalász - most te gyere el hozzám egy kis időre! Valamit mutatni akarok neked. Kérlek, ne mondj nemet!” A misszionárius szíve megdobbant. Hátha Isten végül mégis meghallgatta imáját! „Természetesen, azonnal megyek” - mondta és már indult is Rambóval annak otthonába.

„Holnaphoz egy hétre indulok Delhibe” - mondta Rambó. A misszionárius szíve elszorult ettől a hírtől. Talán most van az utolsó alkalom, hogy megmutassa a gyöngyhalásznak azt az utat, amelyet Isten készített a menny felé. Rambó kiment a szobából és visszatért egy nehéz, erős ládikóval.

„Évek óta tartogatom ezt - mondta - Csak egy valamit tartok benne. Most elmondom neked a történetét Morse Száhib. Volt nekem egykor egy fiam”. – „Fiad, Rambó? Hiszen erről te nekem soha nem beszéltél!”  - „Nem Száhib, egyszerűen nem tudtam beszélni róla” - s ahogy beszélt a gyöngyhalász, szeme hamarosan könnyekben úszott.

„Most azonban, hogy olyan útra indulok, amelyről talán soha nem térek vissza, beszélnem kell róla. A fiam is gyöngyhalász volt. A legjobb India partjain. A leggyorsabban merülő, legélesebb szemű, legerősebb és a legtovább tudta visszatartani lélegzetét valamennyi gyöngyhalász közül. Milyen nagy boldogság volt nekem! Mindig arról álmodott, hogy egyszer megtalálja a tökéletes gyöngyöt. Egy napon meg is találta, de amikor a felszínre igyekezett vele, a lába be szorult egy korallzátonyba és túlságosan sokáig kényszerült víz alatt maradni. Nemsokára meghalt”. - az öreg gyöngyhalász egy pillanatra lehajtotta a fejét. Egész teste rázkódott, de hang nem jött ki a száján.

„Azóta, sok-sok éven át tartogattam ezt a gyöngyöt - folytatta - most azonban, hogy valószínűleg nem térek vissza soha, a legjobb barátomnak ajándékozom” - s kivett a dobozból egy óriási gyöngyöt és a misszionárius kezébe adta. A legnagyobb gyöngyök egyike volt, amit valaha is India partjai mentén találtak és olyan fényben ragyogott, amelyet meg sem közelített a mesterségesen tenyésztett gyöngyök csillogása. Mesés összeget lehetett volna kapni érte bármelyik piacon. A misszionárius egy pillanatig szótlanul, áhítattal nézte a gyöngyöt. „Milyen csodálatos gyöngy ez, Rambó!” - „Ez a gyöngy teljesen tökéletes, Száhib” - mondta Rambó.

A misszionárius hirtelen támadt ötlettel felnézett. „Rambó, ez a gyöngy csodálatos. Bámulatra méltó. Hadd vásároljam meg tőled! Tizenötezret adok érte, vagy ha többet ér, a többit ledolgozom neked”.

„Nem, Száhib - mondta Rambó - ezt a gyöngyöt nem lehet megfizetni. Nincs annyi pénz az egész világon, mint amennyit ez a gyöngy nekem ér. Ha egymillió dollárt kínálnának érte, annyiért sem adnám. Neked sem adom el. Csak ajándékképpen kaphatod meg”.

„Nem, Rambó - mondta Dávid Morse - ezt nem fogadhatom el. Akármilyen nagyon szeretném is, hogy az enyém legyen, így nem fogadhatom el. Talán túlságosan büszke vagyok, de ez így túl egyszerű. Fizetni vagy dolgozni akarok érte”.

Az öreg gyöngyhalász elcsodálkozott: „Hát hogy hogy nem érted, Száhib? Hát nem érted, hogy egyetlen fiam az életét adta ezért a gyöngyért! Ezt nem lehet pénzzel megfizetni! De ajándékul neked adhatom. Fogadd el, mint szeretetem zálogát!”

A misszionárius szóhoz sem jutott egy pillanatra. Azután megragadta az öregember kezét. „Rambó, hát nem érted? Pontosan ez az, amit Isten mond nekünk. Isten felkínálja neked ingyen, ajándékképpen az üdvösséget. Az olyan drága és értékes, hogy nincs ember a földön, aki meg tudná fizetni. Semmiféle munkával sem lehet megszerezni. És senki nem elég jó ahhoz, hogy kiérdemelje.

Isten az Ö tulajdon Fia életét adta érte, hogy számunkra megnyissa a menny kapuját. Ha százszor zarándokolnál Delhibe, akkor sem tudnád megnyitni a menny ajtaját. Csak egyet tehetsz: elfogadod ingyen, mint Isten irántad, bűnös iránt való szeretetének zálogát.”

„Rambó, én elfogadom tőled ajándékba a gyöngyöt - de elfogadod-e te is Isten ajándékát, az üdvösséget, abban a tudatban, hogy ez Isten Fiának életébe került, és most ajándékba kínálja neked?”

Rambó most már megértette és elfogadta az üdvösséget Isten ingyen ajándékaképpen.

Te is elfogadtad már? Ha nem, fogadd el még ma!

2011 Szent Gellért Erdélyi Lovagrend - Félpercesek. Custom Footer text
Powered by Joomla 1.7 Templates buy reliable web hosting