„A Szentlélek az evangelizáció valódi hajtóereje”

Nyomtatás
Megjelent: 2014. október 26. vasárnap

 

 

„A Szentlélek az evangelizáció valódi hajtóereje” - Ferenc Pápa

 

 

„Kedves Testvérek! Jó napot kívánok!” – köszöntötte a híveket a pápa, majd megkezdte tanítását a Szentlélek működéséről.
Az Apostoli Hitvallásban, miután megvallottuk hitünket a Szentlélekben, ezt mondjuk: „Hiszek az egy, szent, apostoli Anyaszentegyházban”. Mély kapcsolat áll fenn a hitnek e két valósága között. A Szentlélek az, aki életet ad az egyháznak és vezeti lépteit. A Szentlélek jelenléte és szüntelen működése nélkül az egyház nem élhetne, és nem valósíthatná meg azt a feladatot, amelyet a feltámadt Jézus bízott rá: menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet (vö. Mt 28,18). 

Az evangelizáció az egyház küldetése. Nem pusztán egyeseké, hanem minden tagjáé. Pál apostol így kiáltott fel: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16). Mindenki feladata, hogy hirdesse az evangéliumot, főleg életével. 

VI. Pál hangsúlyozta „Evangelii nuntiandi” kezdetű apostoli buzdításában: „Az evangelizáció tehát az egyház különleges isteni ajándéka és hivatása; benne maga az egyház tükröződik vissza. Az egyház létjogosultságát éppen az evangelizáció adja” (14. pont). 

Ki életünkben és az egyházban az evangelizáció valódi hajtóereje?
VI. Pál világosan kifejti buzdításában a Szentlélekről szólva: „Mint az egyház kezdetén, ma is ő munkálkodik mindazokban, akik az evangéliumot továbbadják: ha hagyják, hogy a Szentlélek birtokba vegye és vezesse őket. A Szentlélek ad ajkukra oly szavakat, amelyek nem tőlük maguktól valók – és ugyanakkor a Szentlélek készíti fel a hallgatók lelkét is, hogy megnyíljanak a Jó Hír és az Isten Országának hirdetése előtt” (75. pont). 

Ahhoz tehát, hogy evangelizáljunk, szükséges, hogy ismét megnyíljunk Isten Lelke működésének, nem félve attól, hogy mit kér tőlünk és hová vezet el bennünket. Bízzuk rá magunkat! A Szentlélek képessé tesz bennünket arra, hogy megéljük hitünket és tanúságot tegyünk róla, megvilágosítja azok szívét, akikkel találkozunk. 

Ez volt Pünkösd tapasztalata: az apostolok Máriával együtt összegyűltek a Cenákulumban, majd „tüzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre. Valamennyien elteltek a Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy amint a Szentlélek szólásra indította őket” (ApCsel 2,3-4). 

A Szentlélek leszállt az apostolokra és arra késztette őket, hogy lépjenek ki önmagukból. Átalakítja őket, hogy hirdessék „Isten csodás tetteit” (11) és tanúságot tegyenek azokról. 

A Szentlélek átalakító ereje visszatükröződik a tömegen is, amely a helyszínen „összeverődött” „az ég alatt található mindenféle nemzetből” (5), mert ki-ki tulajdon nyelvén hallotta beszélni az apostolokat. (6). 

Itt látjuk az evangélium hirdetését vezető és éltető Szentlélek működésének első jelentős hatását: megteremti az egységet, a szeretetközösséget. Bábelben, a bibliai elbeszélés szerint, a népek szétszóródása, a nyelvek összezavarodása kezdődött el, az emberi gőg, büszkeség gyümölcseként. Az ember ugyanis saját erejével, Isten nélkül akart „építeni olyan várost és tornyot, amelynek a teteje az égig ér” (Ter 11,4). 

Pünkösdkor megszűntek ezek a megosztottságok. Felszámolták az Istennel szembeni büszkeséget, az egymással szembeni bezárkózást. Megnyíltak Istennek és elindultak, hogy hirdessék Szavát: egy új nyelvet, a Szentlélek szeretetének nyelvét, amely „kiáradt szívükbe” (vö. Róm 5,5). Olyan nyelv ez, amelyet mindenki megért, és ha befogadják, akkor minden létben, minden kultúrában kifejeződésre juthat. 

A Szentlélek nyelve, az evangélium nyelve a szeretetközösség nyelve, amely arra szólít fel, hogy jussunk túl minden bezártságon és közömbösségen, megosztottságon és szembeálláson. Mindnyájan tegyük fel a kérdést: hagyom-e, hogy a Szentlélek vezessen, hogy a hitről tett tanúságom az egységet és a szeretetközösséget szolgálja? Elviszem-e az evangéliumi kiengesztelődés és szeretet szavát környezetembe, ahol élek? Olykor úgy tűnik, hogy ma is megismétlődik az, ami Bábelben történt: megosztottságok, egymás megértésének képtelensége, versengés, irigység, önzés.

„Én mit teszek az életemmel? Egységet teremtek magam körül, vagy megosztok, megosztok, megosztok, a bírálatokkal, az irigységgel? Mit teszek? Gondolkozzunk el róla” – tette hozzá nyomatékosan a pápa rögtönzött szavakkal. 

Elvinni az evangéliumot, annyit jelent, hogy hirdetjük és mi magunk elsőként éljük meg a kiengesztelődést, a megbocsátást, a békét, az egységet, a szeretetet, amelyet a Szentlélek ad nekünk. Emlékezzünk Jézus szavaira: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretetettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34-35). 

A pápa ezután a Szentlélek működésének másik fontos hatására hívta fel a hívek figyelmét: Pünkösd napján, Péter, a Szentlélektől eltelve „előlépett” a „többi tizenegy közül” és „emelt hangon” (vö. ApCsel 2,14) „nyíltan” (29) hirdeti Jézus jó hírét, aki életét adta üdvösségünkért, és akit Isten feltámasztott a halottak közül. 

Ez a Szentlélek működésének másik hatása: bátran és nyíltan hirdetjük Jézus evangéliumának újdonságát, emelt hangon, minden időben és minden helyen. Ez ma is megtörténik az egyházban és mindnyájunkkal: Pünkösd tüzéből, a Szentlélek működéséből, a misszió mindig új energiái szabadulnak fel, új utak, amelyeken hirdetjük az üdvösség üzenetét, új bátorsággal evangelizálunk. 

Soha ne zárkózzunk be a Szentléleknek e működése előtt!- hangzott a pápa buzdítása. Éljük meg alázattal és bátorsággal az evangéliumot! Tegyünk tanúságot arról az újdonságról, reményről és örömről, amelyet az Úr hoz életünkbe! Érezzük magunkban az „evangelizáció édes és vigasztaló örömét” – utalt Ferenc pápa VI. Pál szavaira. Evangelizálni, Jézust hirdetni ugyanis örömet nyújt, míg az önzés keserűséget, szomorúságot okoz, levertté tesz. Az evangelizálás azonban jókedvre derít. 

Végül a pápa a Szentlélek működésének harmadik elemére mutatott rá, amely különösen fontos: az új evangelizáció, az evangelizáló egyház mindig az imából induljon ki. Mint az apostolok a Cenákulumban, kérjük a Szentlélek tüzét. Csak az Istennel való hűséges és intenzív kapcsolat teszi lehetővé, hogy kilépjünk bezártságunkból és nyíltan hirdessük az evangéliumot. Az ima nélkül cselekvésünk üressé válik, hirdetésünk lélektelen, ha nem a Szentlélek hatja át. 

Végül Ferenc pápa előde, XVI. Benedek tanítását idézte. 2012. október 27-én, az új evangelizáció témájában megrendezett püspöki szinóduson mondta: ma az egyház „különösen érzi a Szentlélek fuvallatát, aki segít nekünk, megmutatja a helyes utat; és így, új lelkesedéssel haladunk előre és hálát adunk az Úrnak”

Minden nap újítsuk meg a Szentlélek működésébe vetett bizodalmunkat. Bízzunk abban, hogy Ő működik bennünk, Ő bennünk van. Ő adja nekünk az apostoli buzgóságot, a békét, az örömet. Újítsuk meg ezt a bizalmat, hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket, legyünk az ima emberei, akik bátran tesznek tanúságot az evangéliumról. Váljunk világunkban az egység és az Istennel való szeretetközösség eszközeivé – mondta Ferenc pápa.

ferenc

Vatikáni Rádió

2011 Szent Gellért Erdélyi Lovagrend - „A Szentlélek az evangelizáció valódi hajtóereje”. Custom Footer text
Powered by Joomla 1.7 Templates buy reliable web hosting